Figyelmeztet a vízügy: fel kell készülni, vízhiány lesz Magyarországon

HírKlikk 2022. március 25. 05:30 2022. márc. 25. 05:30

Készülnünk kell a vízhiányra – mondta az InfoRádiónak az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója, Láng István.

„Nem vagyunk egyszerű helyzetben, ha az utolsó húsz évet nézzük Magyarországon. Húsz év átlagában az árvizek dominálnak, emlékezhetünk 2013-ra a Duna esetében, 2014-ben a Murára, 2010-ben a Sajóra és a Hernádra, 2006-ban a Dunára és a Tiszára is, sorolhatnám. Ugyanakkor az utóbbi öt évben komoly vízhiány lépett fel, és igazából szeretnénk támogatni vízzel az öntözést, a mezőgazdaságot. Nem könnyű" – mutatott rá Láng István.

Hogy mely területen a legnagyobb probléma a szárazság, arról azt mondta, három területet kell megkülönböztetni:

1. Nyugat-Magyarország, dombvidékek: itt viszonylag több a csapadék

2. Folyók mentén: közvetlen szivattyúzás, gravitációs vízpótlás teszi elérhetővé a vizet

3. Homokhátság, Nyírségi hátság: a vízpótlás csak csapadékból történhet, csapadékhiány lépett fel, szárazság van.

A nagyüzemi mezőgazdaság tehát a vízpótló rendszerek bővítésével menthető meg, de ez a bővítés Láng István szerint zajlik is.

„Az olyan víztereinkből, mint a tiszalöki vagy a kiskörei tározó, gravitációs módon tudunk vizet pótolni, viszont ahol a Tisza nagyon alacsony, például Csongrád térségében, ott szivattyús vízkivételre szorulunk" – ecsetelte.

Forrás: InfoRádió