Figyelmeztető sztrájkok jöhetnek

HírKlikk 2018. november 27. 16:00 2018. nov. 27. 16:00

Demonstrációt hirdetett a Magyar Szakszervezeti Szövetség december 8-ra – nyilatkozta a szervezet elnöke az ATV Híradójának.

Sztrájkról még korai beszélni, de egy bizonyos: december 8-ára országos demonstrációt hirdetett a Magyar Szakszervezeti Szövetség, amelynek lényege, hogy tudassák a döntéshozókkal: „elegük van” ebből a jogalkotási folyamatból – nyilatkozta Kordás László, a szakszervezet elnöke az ATV Híradójának.
 
Kedden lezajlott annak a javaslatnak a vitája is a parlamentben, amelynek lényege, hogy évente akár 400 óra rendkívüli munkát is elrendelhetnének a munkáltatók a mostani 250 helyett.
 
A szabály arra is kitérne, hogy a heti munkaidő – 12 hónap átlagában – nem lépheti át a 48 órát. A munkaidőkeretet pedig a jelenlegi 12 helyett pedig 36 hónapra módosítanák, ami azt jelenti, hogy a munkaidőkeretben foglalkoztatottak túlóráját elég lenne háromévente elszámolni.
 
A szakszervezetek tiltakoztak a módosítás ellen, tekintve, hogy ezzel a modernkori rabszolgaságot vezetné be a kormány. Nem véletlen, hogy a Kósa Lajos és Szathmáry Kristóf által benyújtott javaslatot egész egyszerűen „rabszolgatörvénynek” nevezik az ágazat szereplői.
 
A Magyar Szakszervezeti Szövetség álláspontja egyébként a következő: az intézkedés teljesen elfogadhatatlan, mert ha az Országgyűlés elfogadná ezt a törvénymódosítást, akkor a dolgozók jelentős részét a munkaadók szinte tetszésük szerint kötelezhetnék túlmunkára, és lehet, hogy azt csak 2,5 év múlva fizetnék ki nekik.
 
Kordás László elmondta: idén ez már nem az első olyan kormánypárti javaslat, amely hátrányosan érintheti a munkavállalókat a következő időszakban. Mint mondta, ezt szeretnék megakadályozni, és ha egy demonstrációval „véget tudunk vetni ennek az ámokfutásnak”, akkor ezt meg is fogják tenni.
 
A további intézkedések között a cafeteria szabályok változását és a többletadókat említette még az elnök.
 
Egyelőre csupán a demonstrációról született döntés, majd ezt követően fognak tárgyalni a munkahelyi tisztségviselőikkel az ellenállás és tiltakozás más módjairól is: figyelmeztető sztrájkok vagy egyéb megmozdulások jöhetnek.
Forrás: atv.hu