„Forradalmat csinálni márpedig lehetséges!”

M.I. 2020. október 23. 20:05 2020. okt. 23. 20:05

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak a Műegyetem rakparton kezdett tüntetése pártpolitikától mentes. Ez, és hogy békés, még ott hangzott el az egyik szervezőtől, aki megköszönte az összegyűlt embereknek, a közös kiállást „Köszönjük, hogy itt vagytok, és együtt emlékezünk meg a közös kiállásról”. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói hónapok óta tüntetnek az intézmény modellváltása ellen, ezúttal Mindannyiunk szabadsága – Megemlékezés '56-ról címmel szerveztek tüntetést a nemzeti ünnepre.

Miután Fullajtár Andrea színésznő, az SZFE oktatója elszavalta a Nemzeti dalt, a tömeg elindult. A Március 15. tér felé indulók számát mutatta, hogy a vonulók eleje a Szabadság híd elején, a vége még mindig a Műegyetemnél volt. A vonulás során felhangzott a „Hej, a titkos egyetem”, az SZFE „himnusza”. Igaz, néha megszakította a Kossuth nóta, a Kicsi vagyok én, az Ég a város, ég a ház is, és a Ha én rózsa volnék. Mikor Pestre értek, a tömeg megtapsolta a vonulókat. 

Az Erzsébet hídnál is taps fogadta őket, és felhangzott a „Szabad ország, szabad egyetem” jelszó is. A menet eleje negyed hatra ért a híd lábához, ahol a szervezők úgy látták, nem fognak beférni a Március 15-e térre, és  sokan a Ferenciek tere felé vették az irányt. A számuk már mintegy tízezerre tehető, hisz' menet közben is sokan csatlakoztak a vonulókhoz. Végül a Március 15-e téren rengeteg fáklyát gyújtottak, és magnóról lejátszották egy 81 éves férfi visszaemlékezését, aki 1956-ban diákként élte át a történelmet. Ő azt tanácsolta az egyetemistáknak, hogy ha bíznak az igazukban, akkor ne adják fel az ellenállást. 

Innen némán vonult tovább a tömeg – ahogy azt előre bejelentették –, szinte mindenki maszkot viselt. 

Az Uránia előtt a műsorral azonban várni kellett, mert a menet vége még csak az Erzsébet hídnál volt. Ezt egy lány mondta be a színpadról. Az egyetem ablakaiból SZFE-sek integettek. Negyed hétkor elkezdődött az első koncert, a Független Zeneakadémisták Szimfonikus Zenekara a Hevesi teremből játszotta Beethoven Egmont Nyitányát, ezt streamelik a tömegnek, amelynek vége az Astoriáig ér. Az előadás végén a zenészek kiálltak az ablakba, hatalmas ováció fogadta őket. (Beethoven Egmont nyitányát 1956-ban játszották a rádióban. Ezt az egy lemezt találták ugyanis a parlamentben, ahonnan az adás szólt. – A szerk.)

A beszédek sorát Vilmos Noémi, az SZFE hallgatója kezdte, aki Orbán Viktornak címezte a szavait „Megtapasztaltam, hogy demokráciát működtetni mennyire irgalmatlanul nehéz, fárasztó és bosszantó. Aztán elhangzik egy mondat, ami rávilágít arra, miért nincs igazam” – mondta Vilmos, aki kiemelte, hogy még amikor nem értenek egyet, akkor is meghallgatják egymást az SZFE fórumain, ahol kézjeleket használnak az egyetértés és az egyet nem értés jelzésére. „Az egyik legrosszabb érzés, amikor még be sem fejeztem a gondolatomat, és már látom hogy nem jól mondtam. Remélem, soha nem fogom figyelmen kívül hagyni ezeket a kezeket.”

Vilmos szerint kicsit sok az egyet nem értő kéz a magasban Magyarországon, és „ez mindannyiunknak elég bosszantó.” És bár „nagy melónak tűnik” az országot vezetni, de „nem kell mindenhez érteni. A többség bizalmat szavazott Önnek, de ha egy jól teljesítő országot szeretne létrehozni, jó lenne, ha közben nem venné le a szemét magáról az országról, amit elvileg szolgál”. A beszédet azzal fejezte be, „Forradalmat csinálni márpedig lehetséges! Ahogy itt elnézem, a Nemzeti Együttműködés Rendszere megteremtődött.”

A Titkos Egyetem részéről több egyetem képviselője arról beszélt, hogy most nem kellene itt lenniük, nem tüntetésre kellene járniuk, hanem azt csinálniuk, amiért tüntetnek: tanulni. Ehelyett most művészeink örökségeihez méltó körülményeket kell kérniük a hallgatók és az oktatók számára. Szerintük minőségi oktatásra csak autonóm intézményekben van lehetőség, amelyet a jelenlegi rendszer nem garantál. Ezért nekik kiállni nem csak szakmai kötelesség, A felszólalók szerint, a szabad rektorválasztást politikai szereplőkre átruházni nem önállósítás vagy korszerűsítés, hanem a hatalom saját elkötelezettjeivel akar belenyúlni az egyetemek működésébe – ez pedig a korrupció melegágya, amelyben bármilyen juttatást szabadon lehet csökkenteni.

„Ne legyenek illúzióitok, a modellváltás minden intézményt el fog érni”

– mondta az egyik hallgató. Szerinte ezt megakadályozni kollektív társadalmi felelősségünk megakadályozni, amelynek kulcsa, hogy a szabad egyetemi polgárok autonóm módon viselkedjenek: hívják párbeszédre az oktatókat, tartsanak fórumokat, lépjenek be már létező kezdeményezésekbe, szerveződjenek és cselekedjenek.

A továbbiakban Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének képviselője, valamint Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) alelnöke, valamint az egészségügyi dolgozók két képviselője: Szkaliczki Andrea orvos és Kós Ágnes, műtéti szakasszisztens is kapott szót.

Nagy Erzsébet arról beszélt, hogy a PDSZ kezdettől támogatta az SZFE hallgatóinak és tanárainak törekvéseit az egyetem autonómiájának megőrzésére. Nem pusztán szolidaritásból álltak az SZFE mellé, hanem mert „egy csónakban, ugyanazzal a széllel szemben hajózunk”. Az összes olyan területen hasonlók történtek, mint az SZFE-vel, amik a kormány látóterébe kerültek, így történt például a pedagógusokkal, diákokkal és szülőkkel is a KLIK alá központosításkor.

„Rabszolgákra, kifosztott munkavállalókra,  feltétel nélkül kiszolgáló hívekre van szüksége ennek a rendszernek”

– jelentette ki Nagy. Az intézményi autonómia, a szabad oktatás mindannyiunk ügye, ahogy a tényleges sztrájkjog is az. Nagy szerint az SZFE polgárainak összefogása példaértékű, az lenne a jó, ha egyre több követőjük lenne a társadalom és munka világában is. Beszédét azzal zárta: „Nincs szabad ország szabad oktatás nélkül.” 

Székely Tamás is, a VDSZ elnöke, a MASZSZ elnöke, aki több száz szakszervezet közleményét hozta: ők ugyanis a diákokkal vannak, mellettük vannak, számíthatnak rájuk. Az érdekvédelmi szervezetek ugyanis tudják, mit jelent a jogtiprás, amelyet a dolgozók majdnem minden nap megélnek – legyen szó kirúgásról, túlóráról, kollektív szerződés felmondásáról vagy a közalkalmazottak kiszolgáltatottságáról. „Elég volt az arroganciából, elég volt az agymosásból, elég volt a jogfosztásból!” – mondta Székely. A fiatalokhoz fordulva, azt mondta: két út áll előttünk, beletörődni a sorsunkba és elfogadni, ha az alattvaló szerepét osztják ránk, de mi nem ilyenek vagyunk: „harcolni fogunk, értetek, veletek”.

Arra is emlékeztetett, hogy az egyetemen zajló események nem csak a diákokat, hanem az ott dolgozó munkavállalókat is érintik: ha ők támasz nélkül maradnak, könnyen a hatalom áldozataivá válnak. Szerinte mindannyian felelősen teszik a dolgukat, ám ha bajba kerülnek, szóljanak a velük szolidáris szakszervezeteknek, hiszen együtt erősebbek. A tömeg a beszéd után rázendített a „Nem hagyjuk, nem hagyjuk” skandálásra.

Szkalitzky Andrea és Kós Ágnes, műtéti szakasszisztens együtt lépett a színpadra. Szkalitzky Andrea az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről beszélt, amely fizetésemelést ígér és a hálapénz eltörlését. Ez a törvény nem csak a fentiekről szól, hanem január 1-jétől egy új munkaszerződésről is. „Számos helyen csak úgy működik az ellátás, hogy ott bizonyos orvosok másodállásban vállalnak munkát. Több településen egész osztályok zárhatnak be. Bővíti a magánszektort, csakhogy az emberek többségének nincs forrása arra, hogy magánszektorban vegyen igénybe egészségügyi szolgáltatást" – mondta Szkalitzky, aki szerint az egészségügyi dolgozók egy-két évre való átvezénylése is elfogadhatatlan. Kell ugyan reform, de szakmai alapokon. Ez az új törvény azonban jogilag hibás, és a fejlődést is visszaveti, tette hozzá az orvos.

Kós Ágnes műtéti szakasszisztens elárulta, főképp az érzéseiről szeretne beszélni az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvény kapcsán. Bevallotta, mióta elfogadták a törvényt, azzal fekszik és azzal kel: mintha egy szakadék legszélén állna, miközben valaki a háta mögül letaszítja a mélybe. 34 év munkatapasztalatának élményei járnak a fejében, látja azokat a küzdelmeket, a hosszú ügyeleteket, a bent töltött ünnepeket. A törvény értelmében, megszűnnek közalkalmazottak lenni, lehetnek helyette szolgák: igaz, egészségügyi szolgák, de mégis azok. Azóta gondolkodik azon, hogy mennyi ideig húzná ki a tartalékaiból, hogyan tudna túlélni: ennyi év után nem szándékozik a pályát elhagyni, hiszen ehhez ért, ebben jó, de ha kényszerítik, akkor lehet, megteszi.

„Szép dolog a hivatástudat, de nem szép visszaélni vele”