Frontális támadást indít a kormány a szabad magyar színházi világ ellen

Vásárhelyi Mária 2019. december 4. 18:29 2019. dec. 4. 18:29

Egyszerre vették össztűz alá a Színház és Filmművészeti Egyetemet, a fővárosi kőszínházakat, a független színházakat és a Színház című folyóiratot. A „Gothár-ügy" miatt le akarják váltani az SZFE vezetését, a fővárostól el akarják venni a tulajdonában álló kőszínházak igazgatóinak kinevezési jogát, a független színházaktól megvonnak minden állami támogatás, a Színház című folyóiratot pedig megpróbálják lejáratni.

Nyilvánvaló, hogy a Gothár-ügynek nem az erkölcsi, etikai vonatkozásai foglalkoztatják a kormányt és holdudvarát (hiszen tudjuk: megjöttek a fehérvári huszárok), hanem kizárólag a ma még szabad színházi világ elleni teljes pályás letámadáshoz szolgál kiváló apropót.

Miért érdekelné őket a hatalommal való visszaélés, a nők elleni erőszak, a másik ember megalázása, hiszen ők maguk is lelkes támogatói mindennek?! Kizárólag az érdekli őket, hogy a szabad kultúra utolsó szigeteit is felszámolják, az intézményeket elfoglalják. És nem számít, hogy minden, amit elfoglalnak, rosszul működik, folyamatos ráfizetést termel, hogy a közönség nem jár azokba a színházakba, amelyeket erőszakkal már magukévá tettek, hiszen a deficitet ugyanúgy mi, adófizető állampolgárok fizetjük meg, mint minden mást, amit tönkretettek.

De talán az elmúlt hónapok példái jelzések lesznek a színházi emberek számára, hogy egyetlenegy módon védhetik meg magukat, ha összefognak, és együtt állnak ellen a hatalmi téboly tobzódásának. Az önkormányzati választások, a Magyar Orvosi Kamara és az Országos Roma Önkormányzat tisztújítása önbizalmat adó példái annak, hogy a hatalmi önkénnyel szemben az egyetlen fegyver az elnyomottak, kisemmizettek összefogása.

Ugyanakkor elrettentő példákból sokkal több van: talán a fővárosi színházi világ az utolsó szabad szigete a magyar kultúrának. Félre kell tenni a külön érdekeket, a sérelmeket, a hatalmi ambíciókat, ha a magyar színházi világ túl szeretné élni ezt a válságot. És a legradikálisabb eszközökhöz kell folyamodni annak érdekében, hogy meghátrálásra kényszeríthessék a kormányt.