Furcsa hasonlatot használtak Orbánra

HírKlikk 2018. augusztus 17. 16:49 2018. aug. 17. 16:49

A Die Welt szerint az Európai Unión belül létrejött az úgynevezett „illiberális demokráciák” magja, Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel – a kormánypárt Fidesz elnökével – valamint a lengyel Jaroslaw Kaczynskival az élen, aki pedig a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) vezetője.

A nagy példányszámú, konzervatív német napilap cikkének szerzője, Wolf Lepenies az agresszív nacionalizmust jelöli meg a képződmény legfőbb jellemzőjeként, és kiemeli: a kijelölt ellenségek között ott szerepelnek azok a művészek és tudósok is, akik nem a nemzeti ideológiák, hanem az egyetemes eszmék mellett kötelezik el magukat - hangzott el a Klubrádió nemzetközi lapszemléjében.

A visegrádi államok – Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia – agresszív módon teszik túl magukat az unió azon szabályain és jogi előírásain, amelyeknek a betartását egykoron megfogadták. 

A Die Welt szerzője szerint nem pusztán arról van szó, hogy ezek az államok nem hajlandóak közreműködni a menekültáradat megfékezésében. Sokkal inkább a hatalom hosszú távú bebiztosításának vagyunk a szemtanúi, mégpedig török mintára, a jogrendszer és a politikai berendezkedés megváltoztatása révén, a kultúra egy kaptafára húzásával. 

(A szerző a cikkben a „török mintára” megfelelőjeként az „alla turca” kifejezést használja, ami utalás Mozart közismert, magyarul Török indulónak hívott zenedarabjára. Az alla turca jelentése, hogy a zenedarabot az ottomán kori török katonazenekarok módjára, illetve stílusában kell játszani.)

Az elemző úgy látja, hogy Bécs befolyásos közvetítő szerepet láthat el Nyugat- és Kelet-Európa között.

Forrás: Klubrádió