Göncz Árpád puritán élete megszégyeníti azokat, akik most urizálásra használják hivatásukat

HírKlikk 2020. október 6. 14:12 2020. okt. 6. 14:12

Gurmai Zita, az MSZP frakcióvezető-helyettese az öt éve elhunyt Göncz Árpádról, egykori köztársasági elnökről emlékezett meg napirend előtti felszólalásában az Országgyűlés keddi ülésnapján.

Az MSZP politikusa hangsúlyozta: a volt államfő '56-os hős volt, fantasztikus író és műfordító, akit nem a hivatala tett naggyá, hanem őszintesége, közvetlensége és emberi tartása.

A magyar emberek számára Göncz Árpád az örökös köztársasági elnök, a mintakép, aki megtestesítette a nemzet egységét. Puritán élete és erkölcsi tartása most is megszégyeníti azokat, akik urizálásra és uralkodásra használják hivatásukat – értékelt.     

Hangsúlyozta: az MSZP hisz abban, hogy vissza lehet hozni azt, amit Göncz Árpád képviselt, ezért minden erejével egy új magyar köztársaságon dolgozik.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára azt mondta: az aradi vértanúkra és a Göncz Árpád volt államfőre való emlékezést a nemzeti összetartozás szimbólumával lehet összekötni. Kiemelte: Göncz Árpád politikai munkássága és élete, valamint irodalmi munkássága is elismerést érdemel, bár a közéleti tevékenységének megítélésében lehet vita a politikai oldalak között.

Úgy vélte: ha a magyar baloldal komolyan veszi a nemzeti összetartozást és Göncz Árpád emlékét, akkor olyan ügyekben, mint például a koronavírus-járvány, változtathatna hozzáállásán.

Forrás: MTI