Gundel Takács Gábor nekiment Szájer Józsefnek

HírKlikk 2020. december 4. 12:10 2020. dec. 4. 12:10

„Ha valaki hűtlen, jogszabályt szeg, szökést kísérel meg a rendőrség elől, kábítószert találnak nála, kompromittálja a családját és a nemzetét, az tényleg csak egy 'BOTLÁS'?" – teszi fel a kérdést Gundel Takács Gábor a Szemléleken megjelent cikkében.

Gundel Takács Gábor azt fejtegeti, hogy Szájer József nemrég lemondott fideszes EP-képviselő nem csupán megbotlott – írja az írást szemléző Telex.

Szájer vasárnap jelentette be, hogy lemond, de nem sokkal később kiderült, hogy feltehetőleg azért, mert pénteken megszegte a brüsszeli karantén-szabályokat, mikor részt vett egy 25 fős orgián. Miután a lapok felkapták a hírt, közleményt adott ki, és abban kétszer is azt írta, hogy megbotlott.

Gundel Takács szerint legalább annyira nem botlásról van szó, mint ahogy Borkai Zsolt esetében sem.

„Ő így minősítette, hogy családos emberként, olimpiai bajnokként és polgármesterként egy yachton örömlányokkal szórakozott. Már akkor sem értettem, hogy hogy lehet minderre a 'BOTLÁS' szót használni."

Gundel Takács azt írja, hogy a volt képviselőnek jogászi háttere után tudnia kellett volna, hogy milyen jogi következményei vannak a gyülekezési szabályok megszegésének, ahogy azzal is, hogy mivel közszereplő, magatartását fokozott figyelem övezi. A magatartását, amivel nemcsak „egy pártot, egy országot, és egy nemzetet képvisel", hanem amivel „tulajdonképpen felelős az unió minden polgáráért." Szerinte Szájernek tudnia kellett, hogy a viselkedésének következményei a saját családtagjait is érinthetik.

„Szájer József felelős politikus, ráadásul egy olyan ország és egy olyan párt képviselője, amelyik számos ellenséget szerzett már magának az Európai Unióban. Tudnia kellett, hogy ki van téve akár titkosszolgálati módszerekkel végrehajtott támadásoknak is. Fel kellett ismernie, ha „BOTLIK”, akkor ezzel őt magát, a pártját és a hazáját is zsarolhatják, kompromittálhatják."

Végül a cikket azzal zárja, hogy itt valójában nem egy egyszerű botlásról van szó

„Nem, uraim, ez nem „BOTLÁS”, ezt nem lehet ennyivel elintézni. A szó, amit keresnek, politikai és emberi szempontból is: BUKÁS!"