Gyárfás a bosszútól félt

HírKlikk 2019. február 16. 17:47 2019. feb. 16. 17:47

Gyárfás Tamás a Magyar Nemzetnek adott interjúban kijelentette, azért nem fordult a rendőrséghez az újabb zsarolási kísérlet miatt, mert félt a zsarolók bosszújától. Leszögezte, egyetlen olyan hangfelvétel sem kerülhet elő, amely azt bizonyítaná, hogy megbízást adott Fenyő János médiacézár megölésére.

„Portik visszatérően azzal rémisztett, hogy majd a rendőrségen „azt mondja”, hogy én megbízást adtam. Tehát „azt mondja” és nem „elmondja”; gondolom, érzékelhető a két kifejezés közötti szakadéknyi különbség”

– kezdte Gyárfás Tamás a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

Állítása szerint Portik újra és újra rá akarta bírni, hogy azt mondja, amit mindenáron hallani akart tőle.

A médiavállalkozó szerint az általa megismert hangszalagok leiratában nem szerepelnek azok a mondatok, amelyek a Pesti Srácok oldalán megjelentek.

„Az idézetek nincsenek azokon a felvételeken, amelyeket velem az NNI-ben már tavaly április 27-én és július 9-én megismertettek, amelyeket a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat a hanghordozókról szó szerint írt le”

– jegyezte meg.

Portik Tamás állításait azért nem utasította vissza, mert Portik „anélkül is tudta a választ”, és úgy érezte, nem jó Portik haragját kivívni. „Ha csak a fele, tizede igaz annak, amit Kisbandi könyvében olvastam, finoman fogalmazva nem járt jól az, akire megneheztelt” – fogalmazott. Hozzátette: álmában sem gondolta volna, hogy rögzíti a beszélgetést.

Gyárfás Tamás az interjúban ismét leszögezte: soha senkit nem ösztönözött arra, hogy ölje meg Fenyő Jánost.

„Mi Fenyő Jánossal kibékültünk, a vitás ügyeinket rendeztük, erről még írásbeli megállapodás is készült”

– mondta.

Arról is beszélt, hogy hajlandó továbbra is hazugságvizsgálat alá vetni magát, amennyiben azokat is alávetik egy poligráfos vizsgálatnak, akik lényeges kérdésekben vele ellentétes állításokat tettek.

„Február 6-án saját indíttatásból írásban tettem vallomást. Feltételezem, hogy a kisteherautónyi hangfelvétel és a nem velem zajló beszélgetések feldolgozása is hozzájárul a hatóság tisztánlátásához, számos kérdésben hozzásegítenek az igazi bűnösök leleplezéséhez” – jegyezte meg.

A teljes interjút itt olvashatja el.

Gyárfás Tamás jelenleg szabadlábon védekezhet, sőt 200 millió forintos óvadékot is kifizetett, ezért szabadon mozoghat, nem sújtja a lakhelyelhagyási tilalom sem. A kényszerintézkedést a Fenyő János ellen 1998. február 11-én előre kitervelten elkövetett emberölés ügyében rendelték el.

Forrás: Magyar Nemzet