Gyurcsány: Orbán nyilvánvalóan lopta a vagyonát

Gyurcsány Ferenc 2017. február 1. 12:51 2017. feb. 1. 12:51

A miniszterelnök cinikus és hazudik. Miközben szemrebbenés nélkül azt állítja, hogy saját zsebből finanszírozza magánrepülőgép útjait különböző focimeccsekre, nemzetközi elemzők 7 milliárdra becsülik a vagyonát, eközben van képe azt állítani, hogy összesen 700 ezer forintja van feleségével közösen. Hogy le nem szakad az ég.

Ha valaki, én mondhatom, hiszen évek óta látják vagyonbevallásomból, miképpen most is, hogy politikai életem előtti sikeres üzleti tevékenységemnek milyen eredménye van. Nem loptam, hanem dolgoztam, a miniszterelnöki fizetésemet mindig jótékony célokra ajánlottam fel. Orbán pedig, aki politikán kívül soha egy percet nem dolgozott, nyilvánvalóan lopott, csalt és most hazudik.

Tavaly eladtam mindenemet, befizetem adóját a magyar költségvetésbe, már ezzel többet tettem a hazámért, mint Orbán bármikor.

Nem az a baj, ha valaki gazdag. Az a baj, ha valaki politikusi élete alatt válik gazdaggá, még nagyobb baj, hogyha ez a magyar miniszterelnök.

Van az erkölcstelenségnek olyan mélysége, ami alá még nem süllyedt le Orbán Viktor?

Imádkozzon, hogy ne derüljön ki gazemberségének sokasága, mert súlyos árat fog fizetni. Ebben nem lesz nemzeti kiegyezés.