Gyurcsányék feljelentik Kásler Miklóst

HírKlikk 2018. november 9. 15:15 2018. nov. 9. 15:15

A Demokratikus Koalíció (DK) közérdekű adat eltitkolása és bűnpártolás miatt feljelenti Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét, mert az általa vezetett tárca nem engedte, hogy a párt politikusai betekintsenek a Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány 2011-2017. közötti tao-papírjaiba.

 A párt három politikusa, Varju László alelnök, Gréczy Zsolt országgyűlési képviselő, valamint Ráczné Földi Judit elnökségi tag pénteken a minisztérium előtt tartott sajtótájékoztatójukon  emlékeztettek arra, hogy korábban a Kúria úgy döntött, az alapítványnak ki kell adnia a gazdálkodásáról szóló számlákat. Kevéssel a jogerős ítéletet követően azonban a tárca bekérte a dokumentumokat, ezért a DK még mindig nem láthatta az iratokat - tették hozzá.

A sajtótájékoztató kezdete előtt a minisztérium sajtó és kommunikációs főosztály vezetője a helyszínen azt közölte velük, hogy a dokumentumokhoz továbbra sem juthatnak hozzá. Csizmadia Tamás arra hivatkozott, hogy az iratok jelenleg munkaanyagnak minősülnek, ezért azokat a tárca nem adhatja ki. A papírokat a sportállamtitkárság utóellenőrzésre kérte be - közölte.

A dokumentumokról az eljárások lefolytatása után a megfelelő szervezeti egységnél lehet tájékozódni, várhatóan valamikor december folyamán - fogalmazott Csizmadia Zoltán.

Ezt követően Ráczné Földi Judit az újságíróknak azt mondta, hogy 16,5 milliárd forintnyi adófizetői pénzről van szó, ráadásul nyolc bíróság és a Kúria is megállapította, hogy a tao-támogatások közpénznek számítanak. Az Emmi azonban "bújtatja" az alapítványt vezető Mészáros Lőrincet - jelentette ki.

Gréczy Zsolt azt tette hozzá, hogy a feljelentésen túl a parlamentben interpellálni fogják a minisztert az ügyben.