Gyurcsányt ajnározták az M1 Híradóban

HírKlikk 2018. szeptember 24. 20:01 2018. szept. 24. 20:01

Hiába könyvelte el kudarcként a DK elnöke az áprilisi választáson elért eredményeket, komoly politikai teljesítmény, hogy életre tudott hívni egy ellenzéki tüntetést. Gyurcsány Ferenc ezzel azt üzente meg, hogy visszatért, és ő uralja majd az ellenzéki párbeszédet – mondta Deák Dániel, a Figyelő főmunkatársa.

A nyári szünet után Gyurcsány Ferenc is visszatért, és úgy látszik, ő vette át az ellenzéki párbeszéd vezetését. Senki nem gondolta volna, hogy 12 évvel az őszödi beszéd után, ismét ő lesz az ellenzék vezéralakja – közölte Deák Dániel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A néhány nappal ezelőtti ellenzéki tüntetésen is jól látszott, hogy Gyurcsány Ferenc személye volt leginkább jelen, ő állt színpadra és mondott beszédet, míg az MSZP és a Párbeszéd politikusai háttérbe szorultak, inkább csak Gyurcsány Ferenc „háttérdíszletei” voltak a megmozduláson – fogalmazott.