Ha nincs kampány, akkor mi van?

Aki egy kicsit is érdeklődik a politika iránt, az előtt nem lehet kétséges, hogy az ország folyamatos kampányok között él. Köszönhetően annak a pártnak – valamint szatelit-egységének –, amely több mint tíz éve kormányoz. Ők ugyanis az előző nyolc – nagyon nehéz, ellenzékben eltöltött – évben hozzászoktak ahhoz, hogy egy pillanatnyi nyugalmat sem szabad hagyni az ellen-oldalnak. Járulékos hozadéka ennek, hogy ily módon a közvélemény sem pihenhet meg, a választópolgároknak minden percben érezniük kell a politika szorítását. Ha éppen nincs választás, akkor kampányolunk a migránsok, Soros, Brüsszel, Gyurcsány, a baloldal, a bohócok, Karácsony, vagy éppen a dugók ellen. A választék széles, mindenki megtalálhatja a neki kedves témát. A Fidesz – személyesen Orbán Viktor és megmondóembereinek egyre népesebb csapata – tálcán szállítja a gyűlölködés lehetséges alanyait. 

Ezzel együtt, a kampány-felelősök úgy találták, hogy a helyzet nem elég kedvező. Mármint a jövő évben esedékes parlamenti választásokon remélt győzelem szempontjából. Időben lépni kívántak tehát. Így történt, hogy a miniszterelnök kénytelen volt személyesen megjelenni az ismét újságírók jelenlétében megtartott Kormányinfón. Sőt, szegénynek még valódi kérdésekre is kellett válaszolnia, amihez a minden péntek reggeli szeánszokon igazán nem szokhatott hozzá. De ha egyszer ez kell a bizonytalanná vált emberek mozgósításához, akkor ő nem hátrálhat meg. 

Igen ám, csak ilyen – viszonylag kiélezett, mindenesetre némiképp váratlan – helyzetben az embernek olyasmi is kijöhet a száján, amibe beleköthetnek. És most nem arra a bakira célzunk, amely péntek reggel hangzott el. Amikor is Orbán Viktor az ismét elővett migráns-ügyet azzal vezette be, hogy „migránshadak dorombolnak Európa ajtaján”. Reggel volt, korán, az ember ilyenkor még álmos, ő is gyorsan javított: nem dorombolnak, dörömbölnek. Viszont csütörtökön egy kérdésre azt találta mondani, hogy „kampánykérdésekkel január előtt nem foglalkozik”. 

Ez teljesen rendben lenne, hiszen az államfő majd valamikor akkortájt írja ki a következő választást és hivatalosan akkortól lehet kampányolni. Felmerül azonban a kérdés, hogy akkor minek számít a miniszterelnök mintegy két órás fellépése a Kormányinfón. Hiszen az egész olyan volt, mint egy kormányzati kampányrendezvény, még ha nem is nevezik annak. Jó, régóta tudjuk ugyancsak Orbán Viktortól, hogy nem a szavaira kell figyelni, hanem a tetteire. Valamint azt is sokszor elmondta már, hogy ő bizony sosem hazudott. Mindennek fényében, akkor most mit kezdjünk az imént idézett kijelentésével.

Különös tekintettel arra, hogy annál a mondatnál még nem is ért véget mindaz, amit a gyanútlan szemlélő egy az egyben kampányolásnak minősítene. Hiszen utána a miniszterelnök még kijelentette, hogy választást jó kormányzással lehet nyerni, és a kormányzásra jelentkező baloldal is kormányzott már, így össze lehet vetni a teljesítményeket. Mivel már eligazított, hogy kampánykérdésekkel egyelőre nem foglalkozik, legfeljebb januárban – most pedig szinte nyár van és a naptár szerint június –, itt vagyunk a legnagyobb bizonytalanságban, hogy akkor ez meg mi volt. És ez még nem minden. A szónok ugyanis emlékeztette a jelenlevőket, hogy ő és harcostársai 16 évet voltak kormányon, és 16-ot ellenzékben, majd hozzátette, hogy mindig a hazát szolgálják. Efelől ugyan senkinek nem lehetett kétsége, tudván, hogy a most hatalmon lévők a haza részei, míg az ellenoldalt gyakran minősítik hazátlannak, vagyis az tagadhatatlan, hogy saját magukat mindig készek voltak szolgálni. Majd még jelezte azt is, hogy „ha a Jóisten ideállít, meg a választók akarata ideállít, akkor itt, ha odaállít, akkor meg ott" folytatja nehéz és felelősségteljes munkáját. De nem hagyott kétséget afelől, hogy inkább itt, vagyis a hatalom bástyái mögött érzi igazán jól magát.

Ilyen az, amikor nincs kampány és az ország első embere nem foglalkozik kampánykérdésekkel. Morfondírozhatnánk azon, mi lesz, ha majd valóban beindul a kampány. Mondhatnánk, akkor itt kő kövön nem marad, de a jelek szerint a súlyos és sértő kövek már most is röpködnek felettünk, csak győzzük behúzni a fejünket. 

A miniszterelnök oly sok veretes mondata közepette, még egy jó tanáccsal szolgált a politika iránt érdeklődőknek, bár meglehet, ezt inkább ellenfeleinek – ellenségeinek (?) – szánta. „A győzelem sohasem végleges, és a vereség sohasem végzetes, aki ezt nem érti, ne menjen politikusnak" – mondta. Ebben benne van valamennyi saját tapasztalata, az 1994-es, meg a 2002-es – akkor elég váratlan – kudarca, ami után ugyan letargiába esett, de képes volt újra pozicionálni magát. A kérdés már csak az, hogy az utóbbi több mint tíz év győzelmei nyomán, jövőre is érvényesnek tekinti-e ezt a bölcsességet. Ha…