Hadházy pert nyert az Origo és a Ripost ellen

HírKlikk 2020. december 20. 19:30 2020. dec. 20. 19:30

A két portálnak 1,8 millió forint sérelmi díjat kell fizetni és kötelesek közzétenni az ítéletet.

„Az összes mocsok közül, amit rám hányt a kormánypárti média, az volt a legnagyobb szemétség, amikor a szüleimet akarták besározni, mondván, hogy strómanként benne voltak valamilyen törvénytelen földügyletben” – kezdi beszámolóját Hadházy a Facebook-oldalán.

„Érdemes tudni: idős szüleim 6,5 hektár szőlőt művelnek, amit 40 év alatt apránként vettek és saját kezűleg telepítettek, maguk művelik a mai napig. Ebből sikerült a revolvermédiának „Hadházy-klánt” és mesés birtokot kerekíteni, meg azt állítani, hogy Twickel báró strómanjai vagyunk...” – vázolja fel az előzményt a képviselő.

„A héten – majdnem négy évvel a cikkek megjelenése után – jogerőssé vált az ítélet, amely kimondta, hogy ez hazugság volt. A Ripost és az Origo köteles közzétenni az ítéletet, illetve összesen 1,8 millió forint sérelemdíjat kell fizetniük” – jelenti be Hadházy, hozzáteszi, hogy bár „győzött az igazság”, de egy négy évig tartó pereskedés nem old meg semmit.

„Minden nap hallom felheccelt emberektől, hogy „bezzeg a Hadházy benne volt a földmutyiban” meg hogy milyen sok földünk van. Ez volt a céljuk, ezt elérték, a pénzt meg majd megkapják Rogánéktól kormányzati hirdetések formájában” – fogalmaz a képviselő.

„Azt még el kell mondanom, hogy mennyire hálás vagyok a szüleimnek. Bár tudom, mennyire fájt nekik ez a lejáratás, soha nem tették szóvá, hogy hülye vagy fiam, miért kell ez neked – előtte és utána is támogattak” – zárja sorait Hadházy.

Forrás: Facebook