Hadházy: Szijjártó óránként 600 ezerért röpköd

Kardos Ernő 2020. október 20. 21:43 2020. okt. 20. 21:43

„Nem elég arra várni, hogy a gazdasági válság hatalomra segíti az ellenzéket” – nyilatkozta a Hírklikknek Hadházy Ákos. A független képviselő szerint, ugyanis egy diktátor képes arra, hogy látványos szociális intézkedéssel vesztes pozícióból is megragadja a hatalmat. Még akkor is, ha az fenntarthatatlan, és később az ország összeomlásával jár. A történelem már sokszor bebizonyította, hogy a zsarnokot csak teljes összefogással lehet legyőzni. Az ellenzéknek meg kell szerveznie magát; fel kell szántania az országot, makulátlan jelölteket kell indítani a következő választáson. Krumpli és száraztészta ugyanis két év múlva is lesz. Hadházy Ákost természetesen kérdeztük a Szijjártó Péter újabb helikopter útjairól, és a parlamenti felszólalásainak elmaradásáról is.  

– Mikor volt legutoljára a parlamentben, és mikor szólalt fel legutóbb?

– Ebben a ciklusban még csak egyszer szólaltam fel, Polt Péter meghallgatásának napján. Megmutattam a legfőbb ügyésznek, hogy hány ezren támogatják az Európai Ügyészséghez való csatlakozást. Ötezer aláírást letettem az asztalára. 

– Az bizony elég régen volt, azóta már Polt segédje lett a Kúria elnöke.

– Igen, sajnos elég nagy baj ez, ami azt bizonyítja, hogy a Fidesz minden hatalmi posztot megszerez.

– Ezért érzi úgy, hogy ezek után nincs értelme a parlamenti munkának? 

– Nem sok az értelme, sőt, még inkább a Fidesz javát szolgálja, ha bemegyünk, mert azt a hatást kelti, hogy a parlament működik. Az a látszata, hogy demokrácia van, pedig a képviselőházban elhangzó ellenzéki felszólalások nem jutnak el az állampolgárokhoz. Csak a kormánypropaganda gépezetén keresztül, torzan kerülnek a hírek az emberekhez. A közmédia mellett, már a TV2 híradója is gyalázatos módon eltorzítja az ellenzék mondanivalóját.  

– Akkor ezért járja a vidéket, hogy első kézből tájékoztassa az embereket a történésekről. Nem szaporátlan?

– Nincs más mód! Szerintem az összes ellenzéki politikusnak az lenne a feladata, hogy a legkisebb faluban is megjelenjen, s híveket szerezzen a kritikus gondolkodásnak. A parlamentben ugyanis hiába próbáljuk kritizálni a kormányt. Sokan emlékezhetnek még az én táblás akcióimra. Olyan milliós büntetéseket vezettek be, hogy a hasonló nem várható el mindenkitől.

– Ön az egyik Orbán-beszéd közben feltartott egy táblát, amelyen az állt, hogy „muszáj hazudnia, mert olyan sokat lopott”. Akkor mennyire büntette Kövér László házelnök? 

– 2 millió 300 ezer forintra. Ezt az összeget a támogatóim adták össze, ami nagyon nagy dolog volt.  Az viszont nem várható el, hogy a 60 ellenzéki képviselő is ennyit fizessen minden megnyilvánulásért. Korábban, a „rabszolga- törvény” elfogadásánál is nagyon keményen és elszántan lépett fel az ellenzék, annak komoly hatása is volt, de a retorziót folyamatosan szigorítják. 

– Talán azért, mert Kövér László igen érzékeny ember, s hű szolgája a rendszernek. Jakab képviselő egyszer „leelvtársozta”, és azonnal megvonták tőle a szót. 

– Ezért szinte lehetetlen megszólalni a mai parlamentben, ráadásul a tiltakozó akciókról torz beszámoló jut el a szavazókhoz. Mégsem mondom, hogy teljes kivonulásra van szükség. Aki fontosnak tartja a jelenlétet, az maradjon bent ügyeletben. Ugye ezt csinálta a Fidesz 2006 után, s képviselők többsége pedig járhatja az országot. 

– Az ön mai közleménye szerint, Szijjártó Péter újabb helikopter-balhéba keveredett, ugyanis már a Dunakeszin lévő otthonába sem Mercedesszel, hanem helikopterrel jár haza. 

– Igen, úgy tájékoztattak, hogy ez már kétszer is megtörtént.

– Gondolom, sietett, hogy ne hűljön ki a vacsora, kocsival nem ért volna időben haza. Ha ilyen ügyre derít fényt, annak milyen hatása van?

– Úgy gondolom, hosszú távon van ennek következménye. Korábban a külügyminiszter a szekszárdi „Bodri pincébe” igyekezett helikopterrel, pedig másfél óra alatt kék villogó nélkül is odaérhetett volna. Ha normális országban élünk, akkor már ezért is le kellett volna mondania. Az én fellépésemnek egyelőre ilyen következménye nem volt, de az embereknek előbb-utóbb elegük lesz ebből az urizálásból. Nyilván nem véletlenül hazudozik Szijjártó össze-vissza a felvetéseimre. 

Dániában még azt sem vették jó néven, hogy egy miniszter – lekéste a kompot – és kormányülésre igyekezett egy helikopterrel. Az volt az utolsó kormányülése. Nyilván a kormánypropaganda segítségével Szijjártót kimossák a bajból, de azért ezek a röpködések mély nyomokat hagynak a társadalomban. 

– Arról egyébként tájékoztatta a külügyminisztérium, hogy valóban azért igyekezett haza helikopterrel Szijjártó, mert egyébként kihűlt volna a leves?

– Ezt nem írták, korábban az állította a külügyminiszter, hogy a dolgára sietett. Hogy otthon mi dolga volt, azt nem részletezte a minisztériuma. 

– Talán buta a kérdés, nem kaphatna Szijjártó úr egy kis helikoptert, hogy ne kelljen mindig a rendőrségtől kölcsönkérni?

– Aligha lenne célszerű, hisz' anyagi megfontolásból nem magáncégtől bérelnek, hanem a rendőrség szolgálati járművét veszik igénybe. Az ilyen csúcskategóriás VIP helikopter üzemeltetési költsége közel 600 ezer forint. Ha a minisztérium beszerezne egy ilyet, akkor sem lenne olcsóbb.

– Mit lehet tenni, ha Szijjártó úr annyira szereti a luxust? Lám, a jachton történő nyaralás sem fillérekbe került. 

– Ez azért komoly kétségeket ébreszt, mert olyan embertől fogadott el több tízmilliós nyaralást, aki egyébként kormányzati tendereket nyert.

Azt nem tudjuk, hogy fizetett-e a nyaralásért a külügyminiszter, de azt igen, hogy a felesége a semmiből indított egy belsőépítészettel foglalkozó céget, amiből fél év alatt 60 millió forintos nyereséget ki is tudott venni. Nyilván ez ugyancsak kérdéseket vet fel, de pontos részleteket csak akkor tudnánk, ha a Nemzeti Adó-hivatal megvizsgálná az ügyet. 

– Jól tudom, hogy az adóhivatalt viszont nem érdekli az ügy?

– Egyelőre nem!

– Mindenesetre a nyaralását Szijjártó úr magánjellegű programnak tekintette, még akkor is, ha a több tízmilliós számlát elvileg a feleség rendezhetné. Viszont a nyaraltató Szijj László nemrég úgy nyert közbeszerzést, hogy a sajtó szerint, drágább volt az ajánlata, mint a versenytársaké. Ez tényleg így megy?

– Igen, ez így megy. Ez a dolog lényege.

– Talán meglepő, de Szijjártó úr erkölcsi érzéke nem szólalt meg. Talán nem látja a nyaralása és a közbeszerzés közötti összefüggést?

– Ebben akkor ő az egyetlen. 

– Ameddig az ilyen ügyekről a közmédia, a TV2 vagy a Fidesz 450 újságja nem számol be, addig a Fidesz tábora töretlenül kitart a párt mögött. Erre akarja a figyelmet felhívni, amikor október 23-án kivonul az MTVA elé?

– Miután a járvány egyre veszélyesebb, már a kormány szakértői szerint is nagy a baj, ezért a tiltakozás legbiztonságosabb formáját, az autós tüntetést választottuk. Úgy terveztük, hogy október 23-án az SZFE tiltakozás előtti időpontra hirdettük meg az autós tüntetésünket. 

Így mindkét tüntetésen részt vehetnek azok, akik látják, hogy a hatalom bástyája a mindent elsöprő kormánypropaganda. Ennek egyik erődje a „közmédia”, amit a kormány kézi irányítással, milliárdokból, egy hírhamisító révén vezet. S mára elérte, hogy a műsorokban egyetlen valóban ellenzéki politikus sem jelenhet meg. Jutalmul soha nem látott összeget kapnak. De jól fizetnek azoknak a tv-, rádió-, újságszerkesztőségeknek, amelyek ugyancsak az adófizető pénzéből mossák az állampolgárok agyát, a legszemérmetlenebb propagandát folytatva. Ez ellen mindenképp tiltakozni kell. 

– Képviselő úr, nem érzi, hogy Bíró László szerencsi képviselőjelölt ügyében kapufát lőtt? Hiszen végül minden ellenzéki párt kiállt mellette. Az ön felvetése politikai hasznot nem hozott, inkább vitt. Nem ártott az akciójával?

– Az engem ért politikai veszteség a legkevésbé sem érdekel. Voltam már olyan helyzetben, amikor a saját politikai közösségemet kellett bírálnom. Abban pedig egészen biztos vagyok, hogy hosszú távon az ellenzéknek hasznára válik majd a felvetésem. Meggyőződésem, hogy az összefogó ellenzéki pártoknak alapvető politikai érdekük, hogy a jövőben sokkal körültekintőben válasszák meg a jelöltjüket. Hiába van ugyanis összefogás, ha egy adott körzetben végül kevesebb lesz a szavazó, mint a Fidesz jelöltjének. Be kell látni: mindegy, hogy most a krumpliosztás és más csalások miatt vesztettünk. Ha nem teszünk meg mindent, ha a jelöltünk nem elég jó és makulátlan, akkor a következő választást is elveszthetjük. Ezért mindent meg kell tennünk, hogy küzdjünk a választási szabályokért. 

– Gondolja, hogy a többiek nem a győzelemre hajtanak?

– Győzni csak akkor fogunk, ha valóban többségünk lesz. Az összefogásnak pedig csak akkor van értelme, ha valóban sikerül többséget alkotni. Semmit sem ér, ha csak két százalékkal kapunk ki, hisz' az legalább olyan rossz, mintha 20 százalékkal vernének bennünket. Győzni kell! Ehhez pedig kell a megfelelő jelölt, és az összefogás, hogy a választók elhiggyék, mi másként kormányoznánk, másként kezelnénk a korrupciót. 

Ha a szerencsi választás után valami miatt elszomorodtam, akkor az nem a pártok velem szemben megfogalmazott kritikája. Hanem az, hogy a meg nem erősített hírek szerint, az összefogás pártjai október 23-án nem jönnek el a Kunigunda utcába. Vagyis lemondanának arról, hogy a 2022-es választás játékszabályaiért érdemben megküzdjenek. Nem elég arra várni, hogy a gazdasági válság hatalomra segítse az ellenzéket. Egy diktátor ugyanis képes arra, hogy látványos szociális intézkedéssel megragadja a hatalmát, még akkor is, ha az fenntarthatatlan, és később az ország összeomlásával jár. A történelem már sokszor bebizonyította, hogy a zsarnokot csak teljes összefogással lehet legyőzni. Tehát az ellenzéknek meg kell szerveznie magát; fel kell szántania az országot, makulátlan jelöltekkel, és feltétlen összefogással kell indulni a következő választáson. Krumpli és száraztészta ugyanis két év múlva is lesz.