Haditerv a Klubrádió ellen

Lendvai Ildikó 2020. szeptember 11. 16:28 2020. szept. 11. 16:28

Reggel a miniszterelnök bejelentette, hogy új haditerv van a második hullámra. Akkor még nem tudtam, hogy nem a járványhullám érdekli, hanem az erkölcsi hullám, hullád, hullánk. Hogy váljunk morális és politikai agyhalottá, tehetetlenné, szokjuk meg, nyugodjunk bele: a kis szigeteinket is elmossa az ár, mert a maradék gátakat is átvágják. Szennyvízből mindig van utánpótlás.

Meg szövegből is. Kot, kot, kotkodács, minden napra egy tojás. Messzire bűzlő záptojás. Két-három órába sem telt, és megismerhettük a haditerv mára rendelt hadparancsát. A SZFE, Iványiék, az Igazgyöngy és más civilek után, ma a Klubrádió jön. Nem hosszabbítják meg a frekvenciaengedélyét.

Úgy látszik, nem elég az élőlánc a Vas utca és a Parlament között. Nem elég az őrség az egyetem homlokzatán. Mindent őrizni kell, mindent körbe kell fogni, ami fontos. Mindent. Az országot. Piros-fehér szalagot a Klubrádióra is! Ez jó lánc: itt jó, ha mindenki szem a láncban. Az is, aki a színművészetit félti, az is, aki a Klubrádiót vagy mást. Az is, aki egyszerűen csak az országát.

Örültem a közös ellenzéki operatív törzs tervének. Végre! De még meg sem született, máris kell egy másik is, más ügyekben. Mert nem csak a járvány ellen kell operatívan védekezni.