Haladékot adna a Klubrádiónak az MSZP törvénymódosítási javaslata

HírKlikk 2020. október 15. 09:47 2020. okt. 15. 09:47

A médiatörvény módosítására adott be javaslatot Tóth Bertalan, az MSZP elnöke a parlamentben. A javaslatban természetesen nincs szó konkrétan a Klubrádióról, de a mai helyzetben éppen ennek a veszélyeztetett adónak kedvezne leginkább.

A Klubrádió frekvenciaengedélye februárban jár le, és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa úgy döntött, hogy új pályázatot ír ki – ez azt jelenti, hogy az adó nem kérheti a frekvencia hét éves használatának meghosszabbítását, hanem pályáznia kell. Ilyen meghosszabbítást a törvény szerint, egy alkalommal kérhetnek a rádiók, de a Klubrádiót kizárták, azzal az ürüggyel, hogy néhány alkalommal kisebb szabálysértéseket követett el.

A médiatörvény alapján, aki egyszer már kapott hosszabbítást, az ideiglenesen használhatja a frekvenciát annak lejárta után is, egészen addig, amíg nincs jogerős döntés a frekvenciára kiírt pályázat eredményéről. A 444 szerint a Tóth Bertalan által benyújtott módosító ezt a lehetőséget megadná annak a rádiónak is, amely nem a második ciklusát tölti az adott frekvencián, hanem csak az elsőt – éppen mint a Klubrádió.

Ha a törvényjavaslatot megszavazzák, a Klubrádiónak akkor sem kell elhallgatnia február közepén, ha nem nyeri meg a pályázatot, és legalább addig működhetne még, amíg a hatóság jogerősen nem hoz ki valaki mást győztesként.

Forrás: 444.hu