Harangozó: Fekete Zoltán nem tagja a szocialista pártnak

HírKlikk 2020. szeptember 9. 08:55 2020. szept. 9. 08:55

Harangozó Tamás szocialista képviselő, a párt etikai bizottságának elnöke szerint, „kezd nevetségessé válni” az a történet, amit Fekete Zoltán, a párt első fokon felfüggesztett, korábbi Pest megyei elnöke terjeszt a jobboldali sajtóban.

Mint ismert: az MSZP-nek az az etikai testülete, amely arra hivatott, hogy a párt belső szabályainak betartását felügyelje, súlyos problémákat, szabálytalanságokat észlelt a Pest megyei helyi szervezetek tisztújítása során. Átláthatatlan tagnyilvántartások és jegyzőkönyvek kerültek a felszínre. 

Az erre hivatott etikai bizottság túlnyomó többsége olyan mértékűnek ítélte a szabálytalanságokat, amelyek csak a megye összes helyi szervezetének feloszlatásával orvosolhatóak.

Fekete Zoltán szerint, az általa vezetett testület hivatalos értesítést nem kapott arról, hogy feloszlatták a Pest megyei szervezetet, ezért a szerdai napon megtartják a helyi tisztújítást.

Harangozó Tamás szocialista képviselő, a párt etikai bizottságának elnöke, az ATV reggeli műsorában reagált a jobboldali sajtóban terjesztett vádakra:

„Fekete Zoltán jelen pillanatban első fokon fel van függesztve, ki van zárva, nem tagja a szocialista a pártnak. Ő tudja a legjobban, hogy nem kell értesítést kapnia. A mondataiban a névelő kivételével semmi nem igaz"

– mondta Harangozó.

Az ellenzéki politikus azt is hozzátette: az egész kongresszus legitimitását veszélyeztette volna, ha szemet hunynak a szabálytalanságok felett. Hangsúlyozta: újjá fogják szervezni a párt Pest megyei szervezeteit.

Emlékeztetett arra is, hogy korábban a kongresszust pont három nappal a hivatalos időpont előtt kellett lemondani a járvány miatt.

Mint ismert, Fekete Zoltán megyei elnök kizárását azért kezdeményezték, mert egy párton belüli egyeztető megbeszélésről az érintettek tudta nélkül hangfelvételt készített, amit később el is ismert.