Harangozó: teljesen jogos a felháborodása mindenkinek

HírKlikk 2020. február 21. 12:20 2020. feb. 21. 12:20

A hírre, hogy két MSZP-s budapesti polgármester váratlanul átigazolt a DK-hoz, reagált az MSZP: nem a pártokon belüli mozgás a megfelelő stratégia, hanem új választók bevonására van szükség, több konzultációval – nyilatkozott a Szocialista Párton belüli álláspontról, véleményről csütörtök este az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendégeként Harangozó Tamás, országgyűlési képviselő.

Harangozó Tamás elmondta, az esetet illetően nyilvánvalóan nagy a csalódottság a párton belül. A hivatalos indoklást nem fogadják el, hiszen Kiss László, óbudai és Szaniszló Sándor, pestszentlőrinci polgármesterek arra hivatkoznak, hogy az európai politikát illetően az a vonal áll hozzájuk a legközelebb, amelyet a Dobrev Klára vezette EP-delegáció képvisel például az európai minimálbér, minimálnyugdíj és családi pótlék kérdésében, holott ezek az MSZP európai zászlóshajói is.

„Nem az ellenzéki pártokon belül mozgás a megfelelő stratégia 2022 előtt, ha le akarjuk váltani a kormányt.  Az ellenzék fő feladata új választók bevonása. Az MSZP ennek érdekében már három hete országjáró kampányban van, hiszen a vidéki választókat is meg kell szólítani” – mondta el a szocialista képviselő.

Harangozó Tamás aktuális témát is érintett a kártérítési ügyekről, és az igazságkereső emberekkel való konzultációról, ami az MSZP stratégiai eszköze. „A kártérítési ügyekkel kapcsolatban hozott egy törvényt a jelenlegi kormány 2016-ban, ami alapján a bíróságoknak nincs más lehetőségük, mint, hogy futószalagon ítéljék meg az igazságügyi kártérítéseket” – emlékeztetett.

„A mai napon azt a javaslatot tettük le a Parlament elé – mert azt gondoljuk, ha az igazságérzetét keressük az embereknek, akkor ezt majd itt fogjuk megtalálni – hogy ne az adófizetők róják le ezeket a kártérítéseket. Fizessék végre azok a politikusok, akik ész nélkül ülnek a Parlamentben, és nyomogatják a gombokat minden javaslatra” – mondta a szocialista politikus.

Harangozó emlékeztetett, az MSZP – előre látva a rossz kormányzást – milyen javaslatot tett annak idején. „Ennél a javaslatnál a vezérszónokunk szó szerint elmondta három esztendővel ezelőtt, hogy két-három éven belül, olyan kártérítési összegek lesznek, hogy fejre fog állni a kormány. Mi azt javasoljuk, hogy ne az adófizetők fizessék ki kétszer ezt a pénzt, hanem a Fidesz-frakció, a több milliárdos költségvetéséből! És, ha ez a pénz elfogyna, akkor a Fidesz-frakció tagjai, illetve a kormány tagjai, hiszen ezt egyértelműen ők okozták!” – tette hozzá.

„Azt is elmondtuk, hogy ha esetleg nem értenek egyet ezzel a javaslattal, akkor tegyék bele a nemzeti konzultációba és kérdezzék meg bátran a nemzeti konzultáció keretében, hogy egyetértenek-e azzal, hogy ne ők fizessék ki újra, hanem inkább a fideszes politikusok” – jegyezte meg. Hangsúlyozta, fontos, hogy az emberek tisztában legyenek azzal, hogy négy évvel ezelőtt, ez a kormány okozta a mára kialakult helyzetet: egy ellenzéki párt sem szavazta meg annak idején, sőt, előre megmondták, hogy ez fog történni.

Az MSZP országgyűlési frakcióvezető-helyettese emlékeztetett, hogy az elmúlt évtizedben a kormány stadionokon kívül más közintézményeket nem nagyon épített. „Teljesen jogos a felháborodása mindenkinek, aki a lemelózott bére után befizetett adóról azt látja, hogy igazságügyi kártérítésekre megy. Mi azt mondjuk, pont a társadalom igazságérzetére alapozva, hogy valaki teljesen egyértelműen detektálhatóan előidézte ezt a helyzetet. És ha már a fideszesek mindenki figyelmeztetése ellenére, elfogadták ezt az őrült törvényt, akkor egyszer vállalják már ők a felelősséget, és fizessenek ők – ne az emberekkel fizettessék ki ezt újra!”