Három éve halt meg Torgyán József, a magyar populizmus előfutára
2017. január 22-én meghalt Torgyán József. Ma már mosolygunk rajta, és hajlamosak vagyunk azt gondolni róla, hogy ezekhez a maiakhoz képest talpig úriember volt. Egy ártatlan zsúrfiú, mert azzal a teljesítménnyel, amit ő fénykorában felmutatott, nyomába sem érhet a mai, üzemszerű lopásra szakosodott hiénáknak. Pedig, ő volt az, aki meghonosította a magyar politikai közbeszédben azt a visszatetsző, gusztustalan mentalitást, ami mára felerősödött és mindennapossá vált.
Az is ő volt, aki azzal fenyegette a fővárosiakat, hogy patakvér fog folyni a pesti utcán, ha nem teljesítik a kisgazdák követeléseit. Mindez előrevetítette a később Orbán által kiteljesített Budapest-vidék ellentétet, amelyben a főváros bűnös és kozmopolita, míg a vidéki Magyarország tiszta és egészséges, a magyar jövő záloga.
Ellenzékben ez még megmosolyogtató volt, egyfajta bugyuta operett-szerep. Hosszú, véget nem érő, értelmetlen körmondatai is azt sugallták, hogy Torgyán doktor olyan ember, akit nem szabad komolyan venni. És tényleg nem volt komolyan vehető, még akkor sem, amikor köztársasági elnök szeretett volna lenni.
Torgyán doktornak azonban nem csupán a „patakvérezés” miatt lett volna elszámolni valója a sokat hivatkozott magyar emberekkel. Hanem azért is, amit az első Orbán-kormány idején, mezőgazdasági miniszterként tett. Ő honosította meg ugyanis Magyarországon az állami pénzből kitömött futballklubok rendszerét. Igaz, az ő idejében csak egyetlen kiemelt egyesület élvezte a felsőbbség támogatását: a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz tartozó Ferencváros. A Videoton akkor még sehol sem volt, Felcsút nevét legföljebb az ott lakók hallották, ám a Fradihoz már akkor is dőltek a kötelezően utalandó százmilliós reklámpénzek. Pártjának jelmondatát – Isten, Haza, Család – a gyakorlatban is megvalósította: menyét, aki állítása szerint egy légügyi dinasztia sarja, például magas pozícióba helyezte.
Torgyán József tündöklése nem volt hosszú életű. Bukása gyors volt, ám nem annyira látványos, mint kellett volna: ha a sajtó jobban odafigyel arra, ami 2001 és 2002 táján történt, nem csupán szaftos történeteket kerekítenek belőle, de talán a magyar történelemben is sok minden másként alakul. Torgyán doktor fia, Torgyán Attila ugyanis egy meglehetősen homályos vesztegetési ügybe keveredett. Bírósági ítélet és börtön nézett ki neki, ám az ügy, egyik napról a másikra, valamiért megszűnt ügynek lenni. Azóta sem tudni erről semmit, ha csak azt nem, hogy a Torgyán József vezette kisgazdák, akiket Orbán Viktor és társai 1998 előtt még szalonnazabálóknak neveztek, hirtelen aláírták a Fidesz által megálmodott kétéves költségvetést.
A következő kép már a parlamenti folyosón mutatja Torgyán doktort. A miniszter a nála évtizedekkel fiatalabb miniszterelnökre, Orbán Viktorra várt. Orbán hosszan csicskáztatta Torgyánt, aki láthatóan idegesen sétált fel s alá a Parlament folyosóján, s jobb híján, az ott látható intarziákat tanulmányozta. Aztán végül kinyílt az ajtó, és Torgyán doktor bemehetett a miniszterelnökhöz. Ezt követően vált fia, Torgyán Attila ügye hirtelen semmivé. Torgyán József pedig „cserébe” lemondott, s visszavonult a politikától. Időnként megszólalt, ilyenkor igyekezett azt a képzetet kelteni a többnyire tanulatlan hallgatóságában, mintha mondana valamit. Ám ez csupán a látszat. Aki már fénykorában is csupán egy ripacs volt, arról könnyű elképzelni, hogy milyen lehetett idősen, taccsra téve, a saját paródiájaként.
