"Háromféle kimenetele lehet a kormány harcának"

HírKlikk 2019. március 26. 08:08 2019. márc. 26. 08:08

Háromféle kimenetele lehet a magyar kormány Európa ellen vívott harcának: vagy teret nyernek a kontinensen a szélsőséges erők, vagy kivezeti a kormány az országot Európából, vagy visszatérünk az európai útra – mondta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke egy hétfői pódiumbeszélgetésen.

A beszélgetésen Katarina Barley német igazságügyi miniszter, Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD) európai parlamenti listavezetője és az MSZP EP-listáján szereplő politikusok vettek részt.

Tóth szerint az első esetben Európa a globális verseny „egyértelmű vesztese lesz, a magyar polgárok pedig minden európai tagállamnál nagyobb kárvallottjai lehetnek Európa széthullásának.”

A második eshetőségre, mint mondta, sokan felkapják a fejüket, pedig sajnos nem lehet kizárni: hiszen ki hitte volna el néhány hónapja, hogy Magyarország ellen elindul a 7. cikkely szerinti eljárás, vagy hogy a Fideszt felfüggesztik az Európai Néppártból?

És amikor olyan javaslatok születnek, hogy az EU testületei a következő költségvetési ciklusban jogállamisági kritériumokhoz akarják kötni az uniós támogatásokat, „akkor persze lehet legyinteni, hogy erre úgysem fog sor kerülni, de mi zárja ki? Mi zárja ki azt, hogy ez megtörténjen?” – tette fel a kérdést.

„És mi van akkor, hogyha a miniszterelnök azt mondja, hogy ja, hát ha nem jön a pénz az unióból, akkor végül is nekünk miért kell az unió tagjának lenni?”

„Erről a folyamatról beszélek, aminek igenis vannak jelei és igenis igazolják azt a veszélyt, hogy Magyarország európai uniós tagsága, az kockán forog.”

Megemlítette a legutóbbi közvélemény-kutatásokat, amikből látható, hogy a Fidesz szavazóbázisán belül hogyan alakul át az Európai Unió támogatása, s hogy hogyan lehet az állami progagandagépezeten keresztül befolyásolni a Fidesz-szavazók gondolkodását Európáról.

„Ha ez a folyamat zajlik, akkor egyszer csak azon vesszük észre magunkat, hogy a választópolgárok egy jelentős része támogatni fogja, hogy mi kimenjünk az unióból. Éppen ezért küzdünk, és kell küzdenünk az európai Magyarországért” – mondta.

Ezért szerepel az MSZP programjában, ahogy az Európai Szocialisták és a német szociáldemokraták programjában is az, hogy mélyíteni kell az európai integrációt.

„Nem vagyunk érdekeltek a kétsebességes Európa koncepciójában, távoli utópiának tartjuk az Európai Egyesült Államok eszméjét, de támogatjuk az integráció mélyítését” - mondta.

Megegyezésre van szükség a közös minimálbérről, minimumnyugdíjról, hogy az uniós  támogatások minél közelebb kerüljenek az emberekhez, és hogy életszínvonalban, kultúrában, tudományban és egészségügyben egyféle Európában éljünk és egyféle juttatásokban részesüljünk.

„Könyörgöm, ha mindenki csak a napos oldalára fog az Európai Uniónak menni”, mert itthon nem tud megélni, „az az EU-t is fel fogja borítani” – mondta Ujhelyi István, az MSZP EP-kampányfőnöke.

Elmondta: az MSZP 300.000 Ft-os minimálbért követel, és bár a minimálbért nem Brüsszel fizeti ki vagy határozza meg, abban közös megegyezés kell, „milyen nívók határozzák meg”, és hogy ne legyen a létminimum alatt.

Katarina Barley azt mondta: Németországban is nagyon komoly csatákat folytattak a minimálbér ügyében, de az EU minden tagállamában élvezniük kell az állampolgároknak a szociális Európa előnyeit. El kell érni, hogy mindenki elfogadható összeget keressen, amiből meg tud élni, és akkor nem hagyná el az országát – de ha elhagyja, akkor se zsákmányolják ki.

Szanyi Tibor, az MSZP alelnöke és EP-képviselője azt mondta: lakhatási perspektívát kell adni az embereknek. A közös kampányban pedig nem pusztán részvételre kell buzdítani, hanem azt is közölni kell, hogy az MSZP-Párbeszéd szövetsége is azt akarja, mint a német szociáldemokrata párt.

Andor László volt európai biztos hangsúlyozta: nagyon sokan egyetértenek abban, hogy Európát erősíteni kell, de abban kevesebben, hogy szociális dimenziót kell hozzá tenni.

„Elvi deklarációt nagyon könnyű tenni” – mondta, és kiemelte: bár a bérunió hamis jelszó, az unió közös erőfeszítéssel sokat tud tenni azért, hogy csökkenjen a szegénység.

Barleyt megkérdezték, mi a véleménye arról a tévéműsorról, ahol azon tréfálkoznak, hogy Magyarország három dolog miatt marad az unióban, ezek pedig: a BMW, az Audi és a Mercedes.

Barley fanyarul azt válaszolta: ötödször hallja már ezt a viccet, de nem találja nagyon humorosnak, mert a német autóipar jelenleg bajban van. Pártja célja, hogy az autóipari álláshelyek megmaradjanak Németországban, de a helyzet miatt azzal támadni őket, hogy külföldön ruháznak be, nem szerencsés.

A Fidesz kizárásáról az Európai Néppártból azt mondta, a döntés „se hús, se hal”, „langyos víz”; arra szolgál, hogy mindenkit lenyugtasson. A Néppárt „ideges, mert közelednek a választások”, a felfüggesztés viszont csak álca, „egy olyan politikai manőver, aminek semmi politikai tartalma nincs”.

Forrás: Hírklikk