Hárompilléres lakhatás-támogatási programot készített a Jobbik

HírKlikk 2019. április 25. 16:17 2019. ápr. 25. 16:17

Hárompilléres - bérlakások építéséből, használhatóvá tételéből és a lakbérhez nyújtott hozzájárulásból álló - lakhatás-támogatási programot jelentett be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke.

Az ellenzéki politikus arról beszélt: évente legalább ötezer, optimális esetben viszont tízezer bérlakást kellene építeni garantált minőségben, hazai vállalkozókkal, és ugyanilyen ütemben lehetne felújítani a félmillió üres ingatlanból azt a több tízezret, amely erre alkalmas.

Egy az Erzsébet-utalványhoz hasonló, a bérbeadónak fizetendő lakbértámogatási rendszert is javasol a Jobbik. Az összeget befolyásolná a lakbér összege és a család teherviselő képessége.

Z. Kárpát Dániel elmondta: becsléseik szerint évi 200 milliárd forintba kerülne ez a program, de az összeg jelentős része később visszaáramolna a költségvetésbe, és a program alkalmas a kivándorlás mérséklésére és a népesedési folyamatok kedvező befolyásolására. 

Hangsúlyozta: egyre kisebb a saját ingatlanjukban lakók aránya, az albérletárakat senki és semmi nem tudja megfékezni, olyannyira, hogy mind gyakrabban hallani, hogy bérlakás helyett garázsokban, üzlethelyiségekben laknak emberek.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy pártja egy szervezete miért hívta meg egy fórumára a DK-s Vadai Ágnest, a jobbikos politikus azt közölte: a két párt között nincsen ideológiai közösség, egy normális országban pedig a jó érzésű emberek ügyek - például a "rabszolgatörvény" elutasítása - mentén együttműködnek egymással.

Én építeni szeretném ezt az országot, a konstruktív vita pedig az építkezés alapfeltétele - jelentette ki.

A kötelező betelepítési kvótákkal kapcsolatos felvetésre a jobbikos politikus arról beszélt: ők hét alkalommal kezdeményezték, hogy kerüljön be az alaptörvénybe a betelepítés tilalma, és nem pártja, hanem a Fidesz az, amelyik "egy betelepítési programot is végrehajt".

Magyarországon tudatos lakosságcsere-program zajlik, aminek a menedzsere a Fidesz-KDNP felső vezetése - tette hozzá. 

A Liberálisok ellenzéki együttműködéstől való elhatárolódásáról úgy nyilatkozott: csapda volna, ezért nem kommentálja a negatív kijelentéseket, Puzsér Róbert főpolgármester-jelölti indulásáról pedig úgy nyilatkozott, "látszik, hogy a 20. század és a 21. század erői valamelyest szkanderoznak egymással".

Pártja támogatottságáról szólva kérdésre úgy nyilatkozott, a Jobbik elsőként gyűjtötte össze és a Fidesznél is gyorsabban adta le az európai parlamenti választáson induláshoz szükséges ajánlásokat, jelentősen túlteljesítve a limitet.

Forrás: MTI/Hírklikk