Használhatatlan a milliárdokért épült fideszes kampányuszoda

HírKlikk 2020. június 2. 08:17 2020. jún. 2. 08:17

Tavaly szeptemberben, az önkormányzati kampány hajrájában adták át a II. kerületi Gyarmati Dezső uszodát, amely több mint 7 milliárd forintba került. Elsőként a Magyar Hang írta meg, hogy a létesítmény használhatatlan, mert az úgynevezett nagy medencével bajok vannak.

A koronavírus-járvány miatt, a medencét leeresztették. Ekkor derült ki, hogy a medence alján lévő csempék elmozdultak és szivárog a víz. „Gyakorlatilag a csempék hullámzanak, mintha víz lenne alattuk. Ezt aztán megvizsgálva, derült ki, hogy a csempe és a szigetelés alá víz kerülhetett" – nyilatkozta az RTL Híradónak Őrsi Gergely polgármester. Most a külső medencén kellene osztozniuk a vízilabdázóknak, az edzőtáborozóknak az úszásoktatásra járó gyerekeknek és a kerületi lakosoknak. 

Pénteken igazságügyi szakértők vizsgálták meg a problémás medencét és a hibákat bekarikázták. Az ötven méteres medence alján, több száz olyan hibát találtak, amit ki kell vizsgálni. 

A hétmilliárdos beruházás kivitelezője a közbeszerzéseken gyakran nyertes A-Híd Zrt volt, amely csak az Indexnek nyilatkozott, jelezve, mindent a megrendelő igényei szerint csináltak és az igazukat igazságügyi szakértő is alátámasztja. Az önkormányzat által elrendelt vizsgálat néhány hét múlva kecsegtet eredménnyel. Utána várható a hibák javítása.