Hatástalanították a világháborús bombát a Kerepesi úton

HírKlikk 2021. január 23. 07:30 2021. jan. 23. 07:30

Kevesebb mint egy órán belül sikerült hatástalanítaniuk a honvédség tűzszerészeinek a fővárosi Kerepesi úton előkerült világháborús bombát az éjjel.

Markovics Zita, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje a helyszínről nyilatkozva, az MTI-nek elmondta: minden gond nélkül sikerült kiszerelni a gyújtószerkezetet. A bombatestet és a gyújtót is felrakták a tűzszerészautóra, azokat a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére szállítják.

A korlátozásokat feloldották, a környéken halad a forgalom – tette hozzá.

Budapest VIII. kerületében a Kerepesi út 17. számnál, az egykori gumigyár területén zajló építkezésen szerdán került elő egy 1938-ban Magyarországon gyártott, ötven kilogrammos, élesített, mágneses gyújtószerkezettel ellátott légibomba.

A péntek éjjeli hatástalanítás idejére nagyjából háromszáz méter sugarú körben lezárták a környéket és kiürítettek két társasházat. Mintegy hatvan embernek kellett átmenetileg elhagynia otthonát.

A korlátozások a Keleti pályaudvar és egyes BKK-járatok közlekedését is érintették.

A Mávinform korábban azt közölte: szombat hajnalban menetrend szerint megindulhat a vasúti közlekedés a Keleti pályaudvarról.

Forrás: MTI