Havi 5,2 millió forintra emelték az Állami Számvevőszék elnökének fizetését

HírKlikk 2022. január 19. 12:30 2022. jan. 19. 12:30

Ezzel márciustól Domokos László lesz a (hivatalosan) legjobban kereső állami tisztségviselő, miután bére meg fogja haladni Matolcsy György jegybankelnök havi ötmilliós fizetését.

Néhány éve még az összes állami vezető tisztségviselő irigykedve nézhette Matolcsy György ötmilliós illetményét, de hamarosan többen is jobban fognak keresni a jegybankelnöknél – írja a 24.hu.

Az ÁSZ-elnök „mélyről” indult: 2016-ban még 2,2 millió forint volt a bére, amikor Matolcsynak megszavazta a parlament az 5 milliós fizetést – fideszes képviselők javaslatára. Matolcsy fizetése később mércévé vált, ehhez szabták több más állami intézmény vezetőjének illetményét, amikor pár évvel később nekik is emeltek. Például 5 milliós fizetés jár a kormány tárca nélküli minisztereinek.

2023-ban az Alkotmánybíróság elnöke, Sulyok Tamás is megelőzheti a jegybankvezért. Ő a bírói alapilletmény dinamikus emelkedésének köszönheti szárnyaló fizetését: 2019-ben még „csak” 1,5 millió volt a havi juttatása, ezt 2020-ra 3,8 millió forintra emelték, amikor is a bírói alapilletmény 8,4-szeresében állapították meg a járandóságát. Idén már 4,76 millió forint a fizetése, és ha jövőre öt százaléknál nagyobb emelést kapnak a bírák, akkor Sulyok is többet fog keresni Matolcsynál.

Polt Péter legfőbb ügyésznek, a Kúria elnökének, Varga Zs. Andrásnak, valamint az Országos Bírósági Hivatal elnökének, Senyei György Barnának két év múlva lesz esélye befogni az MNB vezetőjét, ők a bírói alapilletmény hétszeresét kapják kézhez, azaz jelenleg csaknem négymillió forintot.

Forrás: 24.hu