Hazaküldtek egy MSZP-s delegáltat, mert piros inget viselt a zakója alatt

HírKlikk 2019. május 26. 12:50 2019. máj. 26. 12:50

Ujhelyi szerint az ilyen esetek miatt megnő a csalás esélye.

Két ellenzéki szavazóköri biztost is hazaküldtek vasárnap délelőtt, mondta el az Indexnek Ujhelyi István. A szocialisták EP-képviselője és jelöltje arról számolt be, hogy a berettyóújfalui egyes szavazókörben hazaküldték az egyik biztosukat, egy iskolaigazgatót, mert piros inget viselt a zakója alatt.

„A teljesen nonszensz döntés miatt” az MSZP bejelentéssel élt. Hasonlóan tettek Sopronban, ahol elmondása szerint minden indok nélkül küldték el az ellenzék biztosát. Őt az MSZP már visszaküldte a bizottságba.

„Adminisztrációs csata zajlik a szavazókörökben” – vélte a politikus, aki szerint az ilyen esetek miatt megnő a csalás esélye.

Ahogy a Hírklikk beszámolt róla, a szavazás megkezdése előtt Cegléden egy Bocskai öltöny okozott gondot, mivel a szavazókör elnöke szerint pártszimpátiát fejez ki. Nemesvámoson viszont minden gond nélkül szavazhattak a harci díszbe öltözött római hagyományőrzők.

Forrás: Index