Hazudott az Államkincstár, nem kapta meg mindenki a nyugdíjat

NVZS 2019. január 11. 19:10 2019. jan. 11. 19:10

Vannak olyanok, akik végül pénteken késő délután megkapták a nyugdíjukat, de még többen, akik nem. Legalábbis az általunk megkérdezettek között kicsi volt az előbbiek aránya. A Magyar Államkincstár még délelőtt azt állította, hogy mindenki meg fogja ma kapni a neki járó összeget.

Mint a Hírklikk elsőként beszámolt róla, nem érkezett meg a nyugdíjasok bankszámlájára reggel, a szokásos időben a január havi ellátmányuk. A Magyar Államkincstár órákig hallgatott, majd fél tizenegykor egy közleményben állította, hogy nincs fennakadás a nyugdíjak kifizetésében, s a „bankszámlákra érkező nyugdíjak jóváírása technikai okok miatt napközbeni jóváírással történik meg".

Nos, erre a hurráoptimizmusra alaposan rácáfoltak a történések – e sorok írója éppen úgy nem jutott ma a nyugdíjához, mint ahogy több ismerőse sem. Elenyésző számban voltak azok, akik igen. A közösségi portálon végzett röpke kutatás is ilyen eredményre vezetett.

Pedig az biztos, hogy a Magyar Államkincstár nagyon meg akarta oldani a helyzetet, s mindent megtett azért, hogy ha nagy nehezen is, de megkapják a pénzt az emberek. A téma szakavatott ismerője, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság volt főigazgatója úgy nyilatkozott portálunknak, hogy az a sejtése, „ha nincs objektív kizáró ok, akkor ma a nyugdíjasok bankszámlájára fog kerülni a nyugdíj összege, függetlenül attól, hogy normális esetben mikor zárnak a kereskedelmi bankok, az ügy már a politika szintjére került, s mindenkit bevonnak a megoldásba”.

Barát szerint oly annyira komoly volt egyébként a mai hiba, hogy a politika ingerküszöbét is elérte, éppen ezért mindent el is fognak követni, hogy még ma megoldják a helyzetet. Mégpedig függetlenül attól, hogy egyébként mikor zárnak a kereskedelmi bankok. Erre utal szerinte az is, hogy ugyan az OTP délelőtt azt tette ki a honlapjára, hogy a nyugdíjakat majd csak hétfőn fogják tudni utalni, pár óra elteltével a kiírás eltűnt. Az OTP nem teheti meg, hogy magától, felelőtlenül ilyet lépjen – szögezte le Barát. Hozzátette: ha nem érkezik meg ma  pénz, akkor komolyabb rendszerhiba adódott, ami egy új rendszer installálására is visszavezethető.

Ugyanakkor vannak olyan hírek, hogy az OTP-sek azok, akik a pénzükhöz jutottak. Ugyanakkor a CIB honlapján reggel óta megtalálható a közlemény:

„Nem érkeztek meg a nyugdíjak a Magyar Államkincstártól

Ma reggelre (2019.01.11.) a nyugdíjak nem érkeztek meg a Magyar Államkincstártól. A GIRO Zrt.-től kapott tájékoztatás szerint a mai napon napközben várhatóak a nyugdíjátutalások.

Ennek következtében előreláthatólag érintett ügyfeleink számláján ma 17 óráig jóváírásra fog kerülni a nyugdíj összege.

Amennyiben valaki a mai napon mégsem kapná meg a nyugdíját, akkor kérjük, hogy az Államkincstár ügyfélszolgálatán érdeklődjön az utalás elmaradásának okáról.”

Nos, e sorok írójának a számláján nem jelent meg a nyugdíj összege, s a feltett kérdéseire nem kapott választ sem a Magyar Államkincsártól, sem a kormányszóvivőtől.