„Hej, élet, be gyöngy élet, ennél szebb sem lehet, csak az jöjjön katonának, aki ilyet szeret.”

Meg kell állapítanom, hogy miniszterelnökünk gondos apa és tanulékony, takarékos ember. Legnagyobb gyermeke (lánya) több külföldi egyetemet megjárt (Sienai Egyetem, Sorbonne Egyetem, Bostoni Egyetem, Jean Moulin Egyetem), mígnem 2014-től egy éven át a svájci Ecole hoteliere elitegyetemen tanult. A hírek szerint ez utóbbiban a költségtérítés (tandíj) kb. 15 millió forint/év volt. Vélhetően ezt az összeget a kedves szülők dobták össze, és nem a - saját bevallása szerint „saját lábán álló” - legidősebb Orbán-gyerek spórolta össze.

A miniszterelnök egyetlen fia (a második gyermeke) már sok mindent próbált: volt profi futballista, jogot hallgatott és végzett, karitatív tevékenység keretében Ugandában is dolgozott, majd Felház néven keresztény mozgalmat alapított. Telt-múlt az idő és 2019 nyarán, a már diplomás fiatalember szerződéses katonává vált és esküt is tett. Ezt követően alig két hónap (!) elteltével a Honvédelmi Minisztérium ösztöndíjasaként megkezdhette tanulmányait egy brit katonai elit iskolában, ahol tavaly decemberben végzett. A 30-40 milliós tandíjat tehát közpénzből fizették, megkímélve ezzel a családi kasszát. Korábban a Népszava is próbált információkat szerezni a képzésről és a képzésben résztvevő személyekről, de a Honvédelmi Minisztérium sablonválaszától senki nem lett okosabb:„a képzésre a magyar katonák közül bárki jelentkezhetett, akinek ilyen törekvései voltak, és alkalmasnak tartotta magát, hogy a képzésen részt vegyen. A jelentkezők közül az állományilletékes parancsnok az elvégzett szakmai munka, kiképzési eredmény, és a tiszti attitűd összesített értékelései alapján választotta ki a résztvevőket.”

Szeretném hangsúlyozni, hogy nem az irigység beszél belőlem, számomra is fontos volt, hogy a gyermekeim jó iskolákban tanulhattak. Igaz volt ez a középfokú oktatásukra és később egyetemi tanulmányaikra. Unokáim esetében is látom, hogy szülőkké vált gyermekeim is mindent megtesznek – ők már az óvoda és alapfokú oktatás szintjén -, hogy a magyar átlaghoz képest jobb intézményi és tanügyi közegben között nőjenek fel a lurkók.  Nem akarok álszent lenni, nyilvánvaló, hogy ez komoly anyagi áldozatot jelent részükről, amit saját erőből állnak. Úgy gondolom, hogy egy hatalma teljében lévő miniszterelnök nem teheti, hogy – kacifántos utakat bejáró – gyermekének drága képzését az állam nyakába varrja. A HM – érthető módon – úgy állítja be, mintha ez a fantasztikus lehetőség minden fiatal tisztnek járna, aki Angliában szeretne továbbtanulni. Szülőként úgy vélem, hogy a fiúnak sem tesz jót, hogy – tekintettel édesapja pozíciójára – minden ajtó azonnal megnyílik előtte. A saját erőből való teljesítés értéke felülmúlhatatlan, így egy pompás érzéstől esik el Orbán Gáspár. Jövendő rendfokozata és szolgálati beosztása bejelentésekor össze fognak súgni a háta mögött az „egyszerű” tiszthelyettesek és tisztek: könnyű neki, a papája „megolajozta” a karrierjét. Ha az Orbán család – minden nyilvános hencegéstől tartózkodva – külföldön járatja nagypénzért gyermekét iskolába, abba nehéz lenne belekötni, legfeljebb az esélyegyenlőség érvényesülésén lehetne morfondírozni. 

De az miként magyarázható, hogy az ország második közjogi méltóságának nagykorú gyermekének elit akadémián való továbbképzésének költségeit – alig néhány hónapos fegyveres szolgálat után – az államnak kell vállalnia?! Ilyen lehetőséget azoknak kell adni, akik végiggürcölték a katonai főiskolát/egyetemet, a csapatszolgálatban helytálltak és egyenruhásként több évig kiválóan teljesítettek. A tehetséges, dolgos, de külföldi továbbképzésre teljesen esélytelen és szegény családból származó fiatal tisztek most elkeseredetten azt nyugtázhatják, hogy nem csak élni, hanem születni is tudni kell!