„Helló, ubik!"
Nem győzi érzékeltetni Orbán Viktor, hogy ő nem az ország teljhatalmú ura, fejedelme, hanem a nép egyszerű gyermeke. Egy a sokaságból. A magyar pedig – tudja ezt ő jól – rajong a kovászos uborkáért. Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok! Derűre fel! Itt az uborkaszezon! – üzeni friss, mindössze 13 másodperces „Helló, ubik” posztjában, azzal, hogy közzéteszi a kedvenc receptjét…
Híve (és tán választója), a koronavírustól hősies hadvezéri keccsöléssel megmentett magyar minimálnyugdíjas erről mit sem sejtve – mert számítógépre neki nem futja – el is indul ilyenkor a piacra, hogy beszerezze a hozzávalókat. Mert ő is magyar és szereti a koviubit. Vesz is egy kiló uborkát 500 forintért, egy csomag kaprot 100-ért, egy formás fokhagymát 150-ért, egy zacskó borsot 200-ért, s egy vekni fehér kenyeret 300-ért. Sója és üvege ugye van otthon, nyelvlap helyett megteszi a nehezebb kistányér is, a víz meg rezsicsökkentett víz- és csatornadíjért folyik a csapból. A Nap is ingyen süt derült időben, amíg közbe nem iktatnak egy baráti napsugár-nagykereskedőt, s meg nem adóztatják…
Nekilát. Levagdalja az uborkák keseredni hajlamos végét. Pedánsan, megfelelő sorrendben berakja az üvegbe az összes hozzávalót, felönti és befedi. A kenyér és a bors bő fele még meg is marad neki. Egy üveg uborka így durván egy ezresből ki is jön. Már csak várni kell, hogy kovászolódjék…
Addig is eltöpreng, hogy a bő egy évtizede változatlan havi 28 ezer 500 forintos magyar mininyugdíjából hogyan is fog júniusban kijönni. Például, ha lenne több üvege, akkor akár 28 és fél napra is készíthetne egy-egy üveg jóféle kovászos uborkát. És amíg összeérik, elmajszolhatna minden nap még fél kiló kenyeret, amit megszórhatna borssal. Talán még napi egy-két gerezd fokhagymát is kispórolhatna az uborka mellől, és azt is félretehetné hozzá…
De mi lesz a víz-és csatornadíjjal, meg a többi muszáj-kiadással? Mert ugye a víz sincs ingyen, a kanális meg pláne… És néha még sót is is kell venni, igaz, annak kilója csak egy ötvenes … Az annyi mint…
Sóhajt. Na jó, akkor adjuk alább, legyen elég egy hónapra 15 üveg koviubi, és napi negyed kiló kenyérmaradék… A magyar minimálnyugdíjas azután arra gondol: jó lenne néha a kenyérre némi zsír is. Az ám, de a zsírral nem számolt a bevásárlásnál. S a panelben ugye nem lehet az erkélyen még kecskét fejni sem, nemhogy disznót tartani! Good bye röfi! – mormogja bánatosan maga elé.
A napsütés közben lágyan cirógatja az arcát, az uborka is lassan pezsegni kezd az üvegben. Ő meg vigaszt keres egy, még az általános iskolában tanult dalban: dúdolni kezdi a Porgy és Bess slágerét, Clara bölcsődalát: „Jő a nyár, akkor könnyű az élet”… És egészen biztos, hogy jön a nyár! Hisz’ a piacon már látott idei epret is, 1600-ért.
