A DK szerint heteken belül összeroppanhat az egészségügy

HírKlikk 2021. február 26. 15:25 2021. feb. 26. 15:25

Az „összekapkodott” egészségügyi jogállási törvény miatt heteken belül összeroppanhat a járványkezelés és az egészségügy – figyelmeztetett a Demokratikus Koalíció.

A DK egészségügyi szakpolitikusa pénteki, online sajtótájékoztatóján – sajtóhírekre hivatkozva – azt mondta, hogy csak Szegeden majdnem háromszáz orvos készül arra, hogy nem írja alá az új szerződését. Komáromi Zoltán úgy fogalmazott: azóta kiderült, hogy a Szegedi Tudományegyetem vezetése „listázással és fenyegetőzéssel akarja rávenni az orvosokat a szerződés aláírására”.

Miközben már Orbán Viktor miniszterelnök is elismeri, hogy nyakunkon a harmadik hullám és nehéz hetek várnak ránk, a kormányt továbbra sem érdekli az egészségügyi dolgozók helyzete – jelentette ki a politikus.

A kabinet nem fogja fel, hogy egy világjárvány közepén nem szabad „bizonytalanságba kergetni” azokat a szakembereket, akiknek köszönhetően még működik az egészségügyi intézményrendszer – mondta Komáromi Zoltán. Úgy értékelt: ez történik, ha egy kormány úgy erőszakol át egy törvényt, hogy nem egyeztet érdemben az érintettekkel.

Forrás: MTI