Hétfőn döntenek a sziniegyetemisták a folytatásról

HírKlikk 2020. augusztus 7. 07:58 2020. aug. 7. 07:58

Forradalmi a hangulat a Színház- és Filmművészeti Egyetemen – jelentette ki a Klikktv-ben Csernai Mihály, a hallgatói önkormányzat elnöke. A Hírklikk értesülései szerint, az eddigi két demonstrációt újabb, vagy újabbak követhetik, de hogy pontosan mit is fognak a hallgatók kezdeni a kialakult helyzettel, arról hétfőn döntenek. Mint portálunk megtudta: ezen a napon összhallgatói megbeszélést tartanak. Az összejövetel egyrészt személyes jelenléten, másrészt online technikán alapul; a tanácskozásba azok is bekapcsolódnak, akik jelenleg nyaralnak, vagy dolgoznak.

A hírek szerint, nagyon nagy a felháborodás, és a diákok rendkívül elszántak. Még a visszafogottabbak is radikális megoldásokban gondolkodnak; egyszerűen elfogadhatatlannak tartják a kormány magatartását.

Mint ismeretes, az SZFE-t, váratlanul, már szeptember 1-jétől új formában kívánja működtetni a kormány: új fenntartója lesz az egyetemnek, mégpedig egy alapítvány. Az eredeti tervek arról szóltak, hogy mindez majd jövő januártól válik esedékessé, ám a végrehajtást már a mostani tanévkezdésre előrehozták, ráadásul úgy, hogy nem egyeztettek, illetve csak látszat-megbeszélést tartottak, az intézet egyetlen javaslatát sem fogadták be. Ez egy péntek délutáni, szinte eldugott kormányzati közleményből derült ki, amelyben ismertették az alapítvány kuratóriumának névsorát. A kurátorok egytől-egyig a Fidesz emberei, vezetőjük, elnökük, Vidnyánszky Attila lett, akinek ez már vagy a hetedik megbízatása, és aki a sok-sok előzetes, az SZFE eddigi működését becsmérlő nyilatkozata mellett, elfelejtette megemlíteni, hogy az ő kezébe kerül majd az irányítás.

A hétfői hallgatói megbeszélésen számos pont kerül megvitatásra, de ezek mindegyike arról szól, miként és hogyan lépjenek. Követeléseiket már egyszer megfogalmazták öt pontban, arra az ezzel megbízott miniszter, Palkovics László fittyet hányt – nyilván Orbán Viktor utasításainak megfelelően. Elképzelhető, hogy újabb tüntetésre vonulnak ki a diákok, de ennél radikálisabb lépések lehetősége is előkerül. Nincs kizárva az sem – tudtuk meg –, hogy más felsőoktatási intézmény diákjai is belépnek az akcióba. Az egyetemközi tárgyalások mindenesetre megkezdődtek. Az egyeztetés azért is volna logikus, mert a kormány további öt egyetem esetében jelentette be, hogy fenntartót változtat és az alapítványi formára tér át. A diákok nem a fenntartó változtatása ellen vannak – elfogadják, hogy az akár javíthat is az intézmény működésén –, hanem a módszert kifogásolják: a tárgyalások nélküli döntést – azt nem tartják párbeszédnek, ha a kormány egyoldalúan közli a döntését –, illetve a kuratórium személyi összetételét. A teljesen egyszínű, politikailag kizárólag a Fideszt támogató testület nyilvánvalóan egy ideológiailag torz egyetem létrejöttét eredményezi majd.

Az egyetemisták – a Hírklikk információi szerint – most rendkívül elszántak, és a végsőkig hajlandóak elmenni az igazukért. Hogy mit jelent a „végsőkig”, az hétfőn kiderül. Most, mint jeleztük, forradalmi a hangulat.