Hiába a politikai irányváltás?

HírKlikk 2020. szeptember 24. 07:45 2020. szept. 24. 07:45

Az ellenzéki budapesti önkormányzatok többsége tovább vitte a korábbi szerződéseket és az új közbeszerzéseket a régi partnerek nyerik – a politikai irányváltás ellenére is.

A Népszava számol be arról, hogy a magyar önkormányzatok számítanak az állam után a legnagyobb megrendelőnek: 2018-ban 620 milliárd forint körüli összeget költöttek különféle beruházásokra és a felújításokra. Erre jönnek rá az uniós támogatások, amelyek javát természetesen a kormány költi el, de azért a következő ciklusra remélt 61 milliárd eurónyi – 20 ezer milliárd forintnyi – forrásból jelentős rész juthat helyi szintekre is.

A KSH adataiból kiderül, hogy 2018-ban az önkormányzatok költségvetései meghaladták a 3000 milliárd forintot, amelynek több mint felét az állami támogatások tették ki. A saját bevételek közül a helyi iparűzési adó és a gépjárműadó jelentette a két legnagyobb tételt, és még mindig maradt elég eladni való ingatlan is, amelyből szintén tízmilliárdok folynak be évente. A bevételek jelentős részét értelemszerűen a működésre fordítják az önkormányzatok, de ezzel együtt is meghatározó szereplői a hazai gazdaságnak.

Elfoglalásuk tehát nem csupán politikai tett, hanem gazdasági érdek is. Ugyanakkor hiába hozott sok helyen változást a tavalyi választás, a fővárosban a korábbi szerződések – legyen az parkfenntartás, szemétszállítási társulás, közétkeztetés vagy útfelújítás – az esetek többségében tovább élnek. A kontraktusokat – legalábbis az 5 milliónál nagyobb értékű megbízásoknál – közbeszerzési eljárásokon kiválasztott cégekkel kötik az önkormányzatok. A beszállítók, partnerek köre ennek ellenére meglehetősen szűk, nagyon sok a visszatérő vagy folyamatosan jelenlévő cég. De olyan is akad, amellyel évtizedes szerződést írnak alá a polgármesterek. Így például a XVI., a XXI. és a XXII. kerületet 15, illetve 20 évre kötötte magát a Publimonthoz: a helyi ellenzék szerint, meglehetősen olcsón engedtek át közterületet, illetve reklámbevételeket a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cégnek, amely milliárdokat kaszál az üzleten.

Az Mfor gazdasági szakportál tavalyi – a Korrupciókutató Központ adatbázisából, a Közbeszerzési Értesítő hirdetményeiből, valamint a fővárosi cégek közzétett szerződéseiből kirajzolódó – fővárosi közbeszerzési térképe szerint, a toplistások így, vagy úgy kapcsolódnak a kormány gazdasági holdudvarához. Az előző, Tarlós István-féle városvezetés kétszer is nekifutott az önkormányzati cégek „megtisztításának”, mindkét alkalommal elbuktak. Aligha tagadható, hogy a Fidesz-közeli cégek már jó ideje betették a lábukat a fővárosba.

Karácsony Gergely vezetésével a fővárosi önkormányzat nagy hévvel kezdte meg működését és több cégvezetőt menesztett kétes szerződések és közbeszerzések miatt. Az első rendeletek között fogadták el az antikorrupciós „Ez a minimum!” programot, amelyhez azután több ellenzékivé avanzsált önkormányzat is csatlakozott, de közülük volt, amelyik ennek ellenére is kétes szerződéseket kötött. Például az új zuglói vezetés a fideszes kötődésű C-Ware Kft.-től vett 76 parkolóautomatát, amiket szintén ez a cég fog üzemeltetni. Horváth Csaba (MSZP) polgármester szerint, kényszerpályán mozogtak, a kiírt közbeszerzésen már nem lehetett változtatni. 

A főváros sem halad jobban, nem tud túljutni az első szakaszon, azaz a a közbeszerzési eljárások felmérésén, a meglévő szerződések felülvizsgálatán. Garancsi István cége tovább építheti a Biodómot, sőt, közben többször árat is emelt és a Mészáros-birodalomhoz tartozó Hungarikum Biztosítási Alkusszal kötött határozatlan idejű szerződésekhez sem nyúlnak. Az alkuszt a biztosítók fizetik, ennek mértékét a főváros nem ismeri. De elégedettek, mivel a Népszavának küldött válaszuk szerint, az első negyedévben a biztosítási portfólió részletes áttekintése alapján, és az alkusszal folytatott tárgyalások után, jelentős díjcsökkentést tudtak elérni. 

Van, aki azonban nem enged. Józsefváros szerződést bontott a Mészáros-féle alkuszcéggel. Mint ahogy korábban érvénytelennek mondta ki az erősen túlárazott menzaszerződést is – még a szokatlanul magas közigazgatási bírság sem tudta megingatni az önkormányzatot.

„Józsefvárosra évekkel ezelőtt rácuppant egy közpénzleszívó Fidesz-polip, amelynek a csápjait most egyesével kell felrángatni” – mondta Pikó András a kerület polgármestere korábban és ehhez mérten rángatják is Józsefvárosban annak a bizonyos polipnak a csápjait.

A főváros kezdeti lendülete viszont látszólag alábbhagyott, mint ahogy az ellenzéki vezetésű kerületek többségében sem törik össze magukat azért, hogy megszabaduljanak a problémás szerződésektől. A NER-polip a tavalyi helyhatósági választás után is szorításában tartja a budapesti önkormányzatokat.   

Forrás: Népszava