Hihetetlen, de már ők is a kormány stratégiai partnerei

HírKlikk 2019. február 17. 08:44 2019. feb. 17. 08:44

A horgászokkal folytatott párbeszéd nyomán az elmúlt években született kormányzati intézkedések fontos előrelépést jelentenek a magyar sporthorgászat és horgászturizmus fejlesztésében - jelentette ki a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a kormány Facebook-oldalán szombaton közzétett videofelvételen.

Nyitrai Zsolt kiemelte: a kormány stratégiai partnerként tekint a horgászok mintegy 500 ezer tagot számláló, ezzel Magyarország legnagyobb civil közösségét alkotó táborára. Emlékeztetett: a kabinet 2010 óta számos intézkedéssel támogatta és jelenleg is támogatja a magyar sporthorgászat és a hazai horgászturizmus fejlesztését.

A horgászokkal folytatott párbeszéd nyomán létrejött stratégiai megállapodásnak köszönhetően a hazai vizeken megszűnt a kereskedelmi célú halászat, csökkent a halhús áfája, az eddigi papíralapú okmányokat modern horgászkártya váltotta fel és ma már bűncselekmények számít az orvhalászat.     

Az említett döntések következtében az anyagi támogatásokon túl olyan értékekkel gyarapodott a horgásztársadalom, amelyekkel jelentős változás következett be a hazai vizek minőségében, ezek megőrzését, valamint védelmét pedig a halőri szolgálat munkája és a részükre biztosított modern eszközállomány segíti - húzta alá.

Forrás: MTI