Hiller: Magyarországon nincs igazi köztársaság

HírKlikk 2020. május 2. 17:27 2020. máj. 2. 17:27

Az „igazi köztársaság" hiányáról beszélt a parlament MSZP-s alelnöke szombaton Budapesten, Göncz Árpád volt köztársasági elnök szobránál, abból az alkalomból, hogy 30 éve alakult meg a rendszerváltás utáni első Országgyűlés.

 Magyarországon ma nincs igazi köztársaság, de „soha nem fogunk letenni arról, hogy egy új, szabad magyar köztársaságot kiáltsunk ki" – mondta Hiller István.

Felidézte, hogy 30 éve ezen napon választotta meg az új Országgyűlés Göncz Árpádot házelnöknek és egyúttal ideiglenes államfőnek, majd augusztus 3-án köztársasági elnöknek. Göncz Árpád két cikluson, tíz éven át töltötte be hivatalát, és nemcsak a köztársaság, de „az emberek, mindannyiunk elnöke volt" - fűzte hozzá.

Kunhalmi Ágnes szocialista országgyűlési képviselő a megemlékezésen elmondta: az ellenzék azért nem vett részt a parlament szombati ünnepi ülésén, mert szerintük a kormányoldal autoriter rendszert hozott létre, tagadja a demokratikus párbeszédet és a politikai váltógazdaságot.

Történelemhamisító az a politikai nyilatkozat, amelyet a népképviseleti rendszer 1990-es visszaállításáról fogadtak el az ellenzéki frakciók távollétében a „csonka" parlament ünnepi ülésén – vélekedett.

Az ellenzéki politikus szerint, meg kell érteni, hogy nagyon sokan csalódtak a rendszerváltásban, de „nem szabad feladni": minden nemzetnek, társadalomnak újra és újra meg kell harcolnia a demokráciáért, a jogállamért, a sajtószabadságért, a jólétért, a munkavállalók jogaiért – vannak generációk, amelyeknek többször is.

Forrás: MTI/Hírklikk