Hiller: terrorcselekmény történt, amikor rálőttek a házamra

HírKlikk 2019. február 12. 16:42 2019. feb. 12. 16:42

Terrorizmusként élte meg a háza elleni 2007-es támadást Hiller István. A szocialista politikus erről tanúként beszélt a Budaházy György és társai elleni büntetőper keddi tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken.

Hiller István pesterzsébeti házára 2007 decemberében lőttek rá. A vád szerint az egészségbiztosítási törvény közelgő parlamenti szavazása kapcsán így próbált a Budaházy György által létrehozott és vezetett Magyarok Nyilai elnevezésű szervezet nyomást gyakorolni az akkori szocialista-szabaddemokrata kormánykoalícióra.

A jelenleg az Országgyűlés alelnöki posztját betöltő politikus - aki a vádbeli időszakban oktatási miniszter és országgyűlési képviselő volt - a keddi tárgyaláson elmondta: a háza üres volt, amikor hálószobájába lövedékek csapódtak. Senki nem sérült meg, az egyik lövedék az ablakkereten át egy szekrénybe fúródott. Hiller István elmondta, hogy a történtek jogi minősítését nem tudja, de úgy véli, közszereplésével összefüggésben lőttek rá a házára abból a célból, hogy félelmet keltsenek, ez pedig szerinte terrorizmus.

Hiller István hangsúlyozta, a támadás nem változtatta meg a politikáját, az egészségbiztosítási törvényt pedig nem sokkal később megszavazta a kormánytöbbség. 

Jelezte, hogy később is érték fenyegetések, például kapott borítékban fehér port, ugyanakkor sokan kifejezték szolidaritásukat. 

Az ablakkereten lévő golyónyomot máig nem javította meg, mert - mint mondta - helyes, ha ezzel minden nap számol. Gazemberek azok, akik mások véleményét erőszakkal próbálják megváltoztatni - fogalmazott tanúvallomásában a szocialista politikus.

A vádlottak az eljárás során szinte kivétel nélkül tagadták bűnösségüket.

Az egyik vádlott a keddi tárgyaláson arról beszélt: "kificamodott" értékrendű emberek követhették el a támadást.

A tárgyaláson a bíróság ismertette a Kurucinfo elnevezésű portál "Újabb Magyarok Nyilai akció több komcsi képviselő házánál?" című korabeli írását, mely a vádbeli szervezethez kötötte a támadást.

A Budaházy György és társai ellen terrorcselekmény és más bűncselekmények vádjával folyó megismételt elsőfokú büntetőper csütörtökön újabb tanúk meghallgatásával folytatódik. Az ügyészség szerint a vádlottak 2007 és 2009 között az akkori kormánypártok több vezető politikusának ingatlana elleni támadásokkal próbálták befolyásolni a kormánykoalíció munkáját.

Forrás: Hírklikk