Hivatalos személy elleni erőszak miatt vádat emelt az ügyészség Fekete-Győr András ellen

HírKlikk 2020. szeptember 29. 12:18 2020. szept. 29. 12:18

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség kedden öt ügyben, hat vádlott – köztük Fekete-Győr András és Szarvas Koppány Bendegúz – ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője az MTI-vel.

Keresztes Imre azt írta: vádirati tényállások szerint, a 2018 decemberi Kossuth téri tömegdemonstrációkon résztvevő vádlottak a Parlament épületének védelmét ellátó rendőrsorfalba különböző tárgyakat – köztük üveget és pirotechnikai eszközt – dobtak, illetve tüntetőtársaikat és a rendőröket lökdösték azért, hogy a sorfalat áttörjék.

A vádlottak erőszakos magatartásukkal jogszerű eljárásukban akadályozták a rendőröket, akik a létesítménybiztosítási feladataikat emiatt csak megnehezítve tudták ellátni – közölte a főügyész. Hozzátette: az elkövetők részben egymástól külön, egyes esetekben pedig közösen cselekedve, csoportosan követték el a cselekményeiket.

A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló törvényre tekintettel, az ügyészség a vádiratok többségében azt indítványozta, hogy a bíróság a vádlottakkal szemben tárgyalás nélkül, büntetővégzéssel hozzon döntést, és próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki rájuk. Egy vádlottra azonban végrehajtandó szabadságvesztést kértek, őt korábban csoportosan elkövetett garázdaság miatt már korábban próbára bocsátotta a bíróság. Esetében az ügyészség nem látott lehetőséget egyszerűsített eljárásra, így azt kérte a vádhatóság, hogy az ő ügyében a bíróság az általános szabályok szerint járjon el.

Keresztes Imre emlékeztetett: a nyomozó ügyészség hasonló ügyekben eddig kilenc ember ellen emelt vádat, amelyekben a bíróság – hat esetben pedig már jogerős – ítéletet is hozott. A bíróság öt esetben 1 év vagy az alatti felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a vádlottakat, míg egy vádlottat 1 év 8 hónap, 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre.

Az ügyészség 2019. április 3-án jelentette be, hogy gyanúsítottként hallgatták ki Fekete-Győr Andrást, a Momentum Mozgalom elnökét hivatalos személy elleni erőszak miatt. Akkor azt írták: a gyanúsított 2018. december 13-án este a Parlament főlépcsőjénél az épület védelmére felsorakozott rendőrök felé célzottan egy meggyújtott füstképző eszközt hajított, és a kibocsátott füst a sorfalban lévő rendőrök látását és légzését akadályozva, megnehezítette a létesítménybiztosítási rendőri intézkedést. Fekete-Győr András akkor panasszal élt a gyanúsítás ellen és nem tett vallomást.

Az ügyészség ugyancsak 2019 áprilisában Szarvas Koppány Bendegúzt is hivatalos személy elleni erőszak miatt hallgatta ki, aki ugyancsak panasszal élt a gyanúsítás ellen és szintén nem tett vallomást. Őt akkor az ügyészség közlése szerint, azzal gyanúsították meg, hogy 2018. december 12-én és 13-án az Országgyűlés épülete előtti tüntetéseken a rendezvény biztosítását, illetve a Parlament épületének védelmét ellátó rendőrsorfal tagjai felé célzottan eldobott egy nem azonosítható tárgyat, több meggyújtott füstképző eszközt, továbbá egy kapszaicinoid hatóanyagú könnygázszóró palackkal a rendőrsorfal tagjai irányába fújt. Az ügyészség szerint, a rendőrök felé dobott egy szikrázó tárgyat is, amellyel eltalált egy rendőrt.

Az ügyészség korábbi közleményeiben arra hívta fel a figyelmet, hogy a hivatalos személy elleni erőszak bűntettének alapesete egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Forrás: MTI