Hogyan értékelik az amerikai eseményeket a magyar politikusok

Budai Balázs 2021. január 7. 17:40 2021. jan. 7. 17:40

Utánajártunk, hogyan reagáltak a magyar politikai vezetők a Capitoliumban történtekre.

Tegnap az Egyesült Államokban a republikánusok hivatalosan is elvesztették a választást. A szavazatok hitelesítését a Capitoliumban végezték, ezért a Trump által feltüzelt tüntetők pedig megrohamozták az épületet, sőt, be is törtek oda – az Egyesült Államok történelmében először. Mi percről-percre tudósítottuk az amerikai eseményeket. Most annak jártunk utána, hogy a magyar pártok vezetői hogyan reagáltak a nem mindennapi történésekre.

Az MSZP társelnöke, Kunhalmi Ágnes szerint elfogadhatatlan egy demokráciában az, ami most az Egyesül Államokban történik.

„Az Amerikai Egyesült Államok történelmében első alkalommal törtek be a Capitolium épületébe azért, hogy az elnökválasztás eredményét megváltoztassák” – összegezte az eseményeket Kunhalmi Ágnes a Facebook-oldalán.

„Ez elfogadhatatlan, a demokrácia értékeinek semmibe vételét jelenti. Semmilyen eszköz nem megengedett arra, hogy a választásokon kinyilvánított népakaratot megváltoztassák. Ilyen cselekményt csak olyanok követnek el, akik diktatúrát vagy legalábbis autoriter rendszert akarnak bevezetni” – jelentette ki az MSZP társelnöke.

„Mi, magyar demokraták, teljes mértékben szolidárisak vagyunk azokkal, akik az amerikai demokrácia történelmi értékeit védik – teszi hozzá a politikus.

Részletes véleményt fogalmazott meg az ügyről a Párbeszéd tanácsadója, Jávor Benedek.

„Azzal, ami az Egyesült Államokban történik, minden kétség eloszlatott azzal kapcsolatban, hogy ez az egész globális jobboldali populista, alt right mozgalom merre tart, mik a céljai, mik az eszközei. Mi, magyarok, persze ebben is fényévekkel a világ előtt járunk, és ízelítőt adtunk mindebből már 2006-ban. Világos azonban, hogy mindaz, amit Trump, Orbán, Bolsonaro, Kaczynski a hatalomban, Le Pen, Wilders, Salvini és mások pedig hatalmon kívül képviselnek, az belső logikája szerint nem fér össze a demokratikus intézményekkel és eljárásokkal. Hiszen ha „a haza nem lehet ellenzékben", ha a nemzetre leselkedő súlyos veszélyeket kizárólag a populista széljobb háríthatja el, akkor az ő hatalomra kerülésük/hatalmon maradásuk, illetve mások hatalomra kerülésének/hatalmon maradásának megakadályozása szükségképpen fontosabb cél, mint a demokratikus eljárások és intézmények tiszteletben tartása” – írja Facebook-oldalán a Párbeszéd uniós tanácsadója.

„Ezért elkerülhetetlen, hogy ha ez a hatalom veszélybe kerül, akkor akár – ahogy Trump is teszi – a demokratikus berendezkedés erodálásával igyekezzenek megtartani azt. Mindez, ahogy arra sokan felhívták már a figyelmet, előrevetíti a Fidesz várható reakcióját egy esetleges ellenzéki győzelemre 2022-ben” – összegzi Jávor a problémát.

„Itthon a független intézmények, a fékek és ellensúlyok, a közigazgatás politikai megszállása összehasonlíthatatlanul előrébb jár, mint Amerikában. A magyar kormányzati szereplők az amerikai események kapcsán egyértelműen, nyíltan és aktívan az erőszakot felszító Trump, és a választási eredményeket megkérdőjelező sokaság, a zavargók oldalán állnak. Az igazi dilemma nem az, hogy egy esetleges (és itt most ne menjünk bele abba, hogy mennyire lesznek tiszták és demokratikusak a választások) fideszes választási vereség esetén visszatér-e a Kossuth tér (vissza fog), hanem az, hogy az alkotmányos intézmények, a hatóságok, a közigazgatás hova fog állni ebben a konfliktusban, illetve aktívan fellép-e a választási eredményeket megkérdőjelező, és a kormányzat legalább hallgatólagos támogatását élvező megmozdulásokkal szemben. És ma Magyarországon erre sajnos nincs egyértelmű válasz” – jelenti ki a tanácsadó.

A DK elnöke, Gyurcsány Ferenc szerint egy nagyon fontos tanulsága van ennek az ügynek.

„Drámai órák tanúja a világ. Amerikát szoktuk a földkerekség legerősebb demokráciájának tartani. Tegnap ezt a demokráciát támadta meg pár ezer állampolgára indulattal, erőszakkal. Betörtek a washingtoni Capitolium épületébe, törtek és zúztak, csak mert állampolgártársaik többsége más utat, más elnököt választott, mint amit és akit ők szerettek volna. Gondolták, akár erőszakkal is érvényt szereznek önmaguk véleményének. Mindez Washingtonban. Ott, úgy, ahol és ahogy korábban ezt el sem tudtuk képzelni. Trump elnök fontos örökséget hagy ránk. Annak megértését, hogy a nacionalista, nárcisztikus populizmus mit hoz ránk” – írja a DK elnöke a Facebook-oldalán.

„Trump ennek a világnak a legbefolyásosabb embere volt. Most éppen ő buktatja meg azt. Mert leleplezte gondolkodása, magatartása tarthatatlanságát. Nem lehet állandóan ellenséget keresni, az embereket folyamatosan harcba hívni, így a nemzetet megszakítani, mert az emberek egy része a végén hazafias meggyőződésből megy neki saját nemzetének. És ebben a pillanatban a haza korábbi leghangosabb védelmezői a haza meggyalázói lesznek. Ez történt most is. A nacionalista, nárcisztikus populizmust Trump világtényezővé tette. Most ő ölte meg” – jelenti ki Gyurcsány.

„Amerikának meg kívánjuk, hogy legyen újra a világ legerősebb demokráciája, és vállaljon sokkal több felelősséget a világ iránt. Ha így lesz, akkor nem volt hiába sok évi küzdelem” – teszi hozzá.

Jakab Péter nem tett megjegyzést az ügyben, azonban a pártja reagált az eseményekre.

„Szégyenfolt a zsákját! Reméljük, hogy a tegnapi nap után Trump végre oda kerül, ahova való: orvosi diagnózistól függően, elmegyógyintézetbe vagy börtönbe. Trump ámokfutása és felbujtása vezetett a tegnapi washingtoni eseményekhez, ami megmutatta, hogy milyen az, amikor egy nárcisztikus populista vezető nem akarja elengedni a hatalmat: bármire képes” – olvasható a párt Facebook-oldalán.

A Fidesz ezzel szemben hallgatott az eseményekről, sem Orbán Viktor, sem Szijjártó nem kommentálta a történteket. Ez főleg annak fényében érdekes, hogy a választások alatt teljes mellszélességgel kiálltak Trump mellett.

„Szorítunk Donald Trump amerikai elnök újabb győzelméért és gratulálunk az új amerikai alkotmánybíró megválasztásához” – mondta Orbán Viktor amikor Budapesten kitüntette David B. Cornsteint, az Egyesült Államok távozó budapesti nagykövetét. Most azonban már hallgat a miniszterelnök.