Hollik a CEU-ról: csak a balliberálisok sivalkodnak

HírKlikk 2018. december 4. 18:26 2018. dec. 4. 18:26

Ha megnézzük, hogy kik sivalkodnak, akkor azt láthatjuk, hogy pontosan azok teszik ezt, akik egyébként a bevándorlás kérdésében egyetértenek és támogatják Soros Györgynek a bevándorláspárti elképzeléseit. Senki más nem sivalkodik a CEU miatt - mondta Hollik István a 888.hu-nak nyilatkozva.

"Fölhívjuk a figyelmét mindenkinek, aki nekünk, a magyar kormánynak nem hisz ebben az ügyben, hogy ők higgyenek az Amerikai Egyesült Államok nagykövetének, David Cornsteinnek, aki a napokban nyilatkozva elmondta, hogy a CEU-ügynek semmilyen köze sincs a tanszabadsághoz. Magyarországon az egyetemek szabadok. Ezt nem mi állítottuk, hanem maga a nagykövet mondta. Ő azt is elmondta, hogy szerinte a Soros-egyetem működésével kapcsolatos kérdés ügye az csupán a Soros György és a magyar miniszterelnök közötti vita. Ezzel pedig kódoltan azt is közölte, hogy ebbe a kérdésbe az Amerikai Egyesült Államok nem kíván beleszólni. Amit tehát a balliberális politikai erők állítanak, miszerint a CEU részleges távozása miatt megszűnt volna Magyarországon a tanszabadság, az tehát csak egy olyan elfogult politikai állítás, ami az amerikai nagykövet szerint sem fedi a valóságot"

- nyilatkozta Hollik, majd hozzátette:

"A Közép-Európai Egyetem az továbbra is folytatja a képzéseit Budapesten. Az pedig, hogy mi lesz az, ami Bécsbe megy a Soros-egyetemből, az jelenleg teljesen átláthatatlan. De ez nem meglepő, mert a korábban kivételeket élvező CEU-nak az eddigi működése is teljesen átláthatatlan volt. A magyar kormány nem tett mást, mint megpróbált a Soros-egyetem körüli zavaros helyzetére is reagálva a külföldi egyetemek magyarországi működésével kapcsolatban teljesen egyértelmű és kijátszhatatlan szabályokat alkotni. Ezt megtettük, és aki ennek a feltételrendszernek megfelel, azt örömmel látjuk Magyarországon. Viszont törvények felettiséget senki sem kaphat. Még a Soros-egyetem sem, amely ehhez volt hozzászokva az elmúlt több mint egy évtizedben."

Forrás: Hírklikk