Holttestet találtak tökszedő munkások Rákospalotán

HírKlikk 2018. október 19. 12:00 2018. okt. 19. 12:00

Mumifikálódott holttestre bukkantak tökszedő munkások a XV. kerületben, az M0-s elkerülőút és a régi Fóti út által határolt mezőgazdasági területen.

Meghökkentő dolog történt Budapesten a 15. kerületben, az M0-s elkerülő út és a Régi Fóti út által határolt mezőgazdasági területen. Egy halottat találtak.

„Már kora reggel óta szedjük a tököt, ennek van szezonja” – nyilatkozta a Ripostnak az egyik munkás.

„A vejem, Karcsika szólt, hogy elmegy a dolgára a kerítéshez, mindjárt jön. Aztán csak arra figyeltem fel, hogy kiabál nekem. Kiderült, hogy ahogy a kerítés mellett állt, büdöset érzett. Maga mellé néz, és azt látja, hogy ott fekszik egy hulla.”

A munkások azonnal kihívták a rendőrséget. Hogy a holttest hogy került oda, egyelőre rejtély, a tökszedők úgy vélik, valaki odavihette, különben már korábban észrevették volna.

A rendőrség azonosítja az elhunytat és ha felmerül, hogy erőszakos halált halt, akkor nyomozást indítanak. Az is elképzelhető, hogy egy korábban eltűnt ember holttestére bukkantak rá a tökszedők.

 

Forrás: ripost.hu