Horn Gábor: az ellenzék most nem tarthatja föl a kezét (1. rész)

– A hárommilliárdos elvonás anyagilag ellehetetleníti az ellenzéki pártokat?

– Ha jól értem a javaslatot, ez az elvonás négy évre szól. Persze, így is borzasztó nagy összeg, de azért négy évre és hat pártra elosztva másképp jelentkező tehertétel. Az biztos, hogy nagyon megnehezíti az életüket. Már csak azért is, mert volt egy kalkulálható helyzet, amelynek alapján ezek a pártok végiggondolták, hogy mire, hogyan, mennyit költenek. Ezt borítja fel a Fidesz-KDNP lépése. Ráadásul egy nagyon igazságtalan és elfogadhatatlan érvrendszerrel arra hivatkozva, hogy tulajdonképpen „ügyeskedés” történt, ezek a pártok azért álltak össze, aztán azért váltak szét, mert a kis pártok több pénzt kapnak az államtól. Az kétségtelen, hogy a kis pártok relatíve több pénzt kapnak, de így van kitalálva maga a költségvetési rendszer is, úgyhogy a Fidesz-KDNP állítása tényszerűen nem igaz. Mindenki tudta, hogy ezek a pártok választási szövetséget kötöttek, de csak a választásra kötötték. Ezért a Fidesz indoklása teljesen hazug és hamis. Maga az összeg, a hárommilliárd, egyébként a költségvetésnek nyilván semmit sem jelent – kerekítési szám –, de azért jellemző módon, a Fidesztől és KDNP-től a rezsivédelmi alapba csak kétmilliárdot vonnak el. Vagyis a jóval nagyobb forrással és frakcióval rendelkező kormánypártok kevesebbet vesztenek, mint az ellenzéki pártok. Miután azonban ez egy négy évre szóló elvonás, bár baromi nehéz, de nem teszi teljesen reménytelenné az ellenzéki pártok helyzetét.

 – Mire nem jut pénze így az ellenzéknek?

– Arra, hogy kutatásokat végezzenek, hogy a saját szavazóikat megtalálják, hogy vidéki rendezvényeket csináljanak. Beleszorulnak abba a helyzetbe, hogy csak az alapfeladatokra lesz elegendő pénzük, és nyilván ott kell majd megszorítaniuk, ahol a pártépítkezés, a vidéki jelenlét, a szervezés folyik.

– Mit tehet az ellenzék, ha tovább csökkentik a pénzüket?

– A teljes hatalmi mámorban úszó Fidesz-KDNP társaságot látva, semmit. Ahogy ez minden másban is látható. Ez csak azért érdekes, mert Orbán az Angliában 4:0-ra győztes magyar válogatottnak azt mondta, hogy ilyenkor kell szerénynek lenni. Amúgy ezt mondta már az újabb kétharmados győzelmekor a pulpituson is. Ehhez képest, ezt a szerénységet egyetlen intézkedésükben se látjuk. Sőt, az ellenkezője történik: végtelenül arrogáns, mindent keresztülnyomó viselkedést, a „mi mindent megtehetünk, még azt is, hogy tőletek, akik egyharmadnyian vagytok, egyharmaddal több pénzt vonunk el, mint saját magunktól”. Ez egy teljesen elképesztő viszony a valósághoz. De idesorolhatom az főispánozást, vagy az egybevont uniós és önkormányzati választást is. Pusztán a kormányzó pártok rövid politikai érdekeit figyelembe véve, teljesen lehetetlen helyzetbe hozzák az ellenzéket. Ezek mind olyan lépések, amelyek bizonyítják, hogy itt valóban teljesen elszabadult hatalmi arroganciával állunk szemben. Tényleg azt gondolják, hogy bármit, bárkivel és bármikor megcsinálhatnak. Ennek eleme ez a pénzelvonás is. 

 – Valóban nincs ez ellen apelláta, az ellenzéki pártok befogják a szájukat és összehúzzák magukat?

– Nem tudnak mást csinálni. A parlamentnek van joga és lehetősége a költségvetés kialakítására, ráadásul nem is kell hozzá kétharmad, azt ötven százalékkal is meg lehet szavazni. A magyar nép pedig nem fog kaszára, kapára kapni azért, mert egy kicsit kevesebb pénzt kapnak az ellenzéki pártok. Sőt, inkább azt gondolják, hogy így van ez rendjén, mert ők még nehezebb helyzetben vannak. Akkor meg miért ne legyen rossz a politikusoknak is. Ráadásul azzal a népakarattal is találkozik ez a dolog, hogy minek annyi pénzt költeni a politikára. Ez az indoka a választási összevonásnak is, nevezetesen, hogy a ’24-es választáson meg lehet spórolni 8 milliárdot. Jelzem, az államnak ennyibe került a Giro d'Italia, az a kerékpárverseny, ami néhány napig végigment Magyarországon. A most folyó úszó vb 30 milliárd. Ennyit arról, hogy mi mennyibe kerül. Az az indok, hogy legyen egy kicsit rosszabb a politikának, a magyar társadalom széles köreinek tetszik. Nem gondolják végig, hogy a parlamenti demokrácia, a politika pénzbe kerül. Persze, nem is kell, hogy ezt egy választó végiggondolja, de az kétségtelen tény, hogy ez az intézkedés az ellenzéki pártokat még nehezebb, még rosszabb helyzetbe hozza, a kormányzó pártnak pedig ennél jóval nagyobb mozgástere marad. Nem mintha érdekelné őket, mert annyi korrupciós úton felhalmozott pénzük van, hogy nem okozna problémát mondjuk Mészáros Lőrincnek egy jelentősebb támogatással kisegíteni az épp bajban levő Fideszt. (Persze erről nincs is szó, csak mondom.) Az ellenzéki pártoknak nem nagyon lehet itt mit csinálniuk. Az ellenzéki képviselők nyilván el fogják mondani a parlamentben, meg már el is mondták, hogy ez lehetetlen helyzet, de még kiabálni se lehet, mert annak a választónak, aki azzal szembesül, hogy egy hónap alatt 15-20 százalékkal nőttek az élelmiszerárak és neki nagyon komoly megélhetési problémái vannak, kifejezetten jól esik, hogy a parlamenti pártoknak is rossz.

– Vagyis azt tanácsolja nekik, hogy fogják be a szájukat?

– Nem! Ezt egyáltalán nem tanácsolom, hanem azt, hogy próbálják meg elmagyarázni az embereknek ezt a helyzetet. Én azt gondolom, hogy nem szabad föladni. Az, ami április 3-án történt, választási csalás volt. Nagyon fontos tanulsága a történetnek, hogy a csalás nem azon az egy napon, hanem az előző tíz évben történt. Szerintem egyébként a visszaélés a média-, az erő- és a pénzeszköz fölénnyel jogi értelemben is kimeríti a választási csalás fogalmát. Ezzel együtt az ellenzéki pártok – noha mindezt tudták – a startvonalra álltak, tudomásul vették, hogy ez a pálya. Most nem nagyon tudnak mást csinálni, mint elfogadni, tudomásul venni ezt. Ugyanakkor nincs más fegyver a kezükben, mint mindezt a választóknak elmagyarázni. 

– Hogyan?

– Érdekes módon, ott találunk több ellenzéki szavazót, ahol több késztetés, lehetőség, energia van arra, hogy ezt a magyarázatot felfogják, értelmezzék, elfogadják. Minél szélesebb körű a médiafogyasztás (ez sajnos pénzkérdés is), minél inkább hozzáférnek az emberek a sokszínű médiához – nem csak a kormányzatihoz, hanem független médiafelületekhez is –, annál kevésbé erős a Fidesz, és annál erősebb az ellenzék. Budapest és a nagyvárosok példák lehetnek erre. Szerintem az ellenzéknek kötelező most nem föltartani a kezét. Ha valamikor, akkor most nagyon fontos dolog elmagyarázni, elmondani, hogy lehetne egy másik Magyarország, ami olyan lenne, hogy a kisebbségi pártokat „nem verik agyon” a parlamentben. Ez egy fontos, elmondható tanulság. (Ezért vagyok nagyon dühös arra, hogy Keszthelyen egyetlen jelöltje sincs a hétvégi választásra az ellenzéknek.)

– Nem könnyű ezt elmagyarázni…

– Tudom, hogy bonyolult és nehézkes elmagyarázni, hogy a parlamentarizmus, a demokrácia pénzbe kerül, és, ha ezt a pénzt kihúzzák a rendszerből, akkor az alapjait rengetik meg, de el kell mondani, és nem szabad feladni!

(Folytatjuk)