Horváth Csaba: a Fidesz korrupt, az ég meg kék

HírKlikk 2022. január 26. 10:18 2022. jan. 26. 10:18

Az ég kék, a Fidesz korrupt: ezt ma már mindenki tudja. És azt is, hogy kormányváltás után az önkormányzatok végre jelentős, a környezetről és az emberekről gondoskodó fejlesztések kivitelezését tudják megkezdeni.

Lezárult a fiktív „városháza-eladás” ügyről szóló képtelen hecckampány is, folytatódhat az érdemi munka a tervezett jelentős modernizálásokkal, közpark-fejlesztésekkel – mondta el Horváth Csaba, Zugló MSZP-s polgármestere kedd reggel a Spirit FM Aktuál című műsorában.

„Az első pillanatban jeleztük Kovács Péternek, hogy a vizsgálóbizottság munkája arra kell, hogy irányuljon, hogy bármilyen állítást bizonyítékokkal, tényekkel, dokumentumokkal alátámasszon. Ezt nem sikerült mintegy két hónapos működése alatt a bizottságnak megejteni, tehát ma már kijelenthetjük, hogy azok az állítások hazugok voltak: azt a látszatot akarták kelteni a Városháza vezetésével szemben, mintha sundán-bundán valaki itt a Városháza 300 éves épületét el akarta volna adni” – mondta Horváth.

„Még kimondva is abszurdnak hangzik, hogy valaki azt gondolja, hogy ez úgy csont nélkül, tehát különösebb érdeklődés nélkül végbemehet egy ilyen” – tette hozzá.

Ugyanakkor nyomatékosította, hogy mivel a modernizálódó világban kisebb apparátus is elég a város megbízható működtetéséhez, az épület hatékony üzemeltetését valóban érdemes átgondolni. „Erről kell beszélni, és döntött is arról a városvezetés, hogy a felújítását megkezdi, illetve arról is – ez még egy korábbi, 2020-as döntés, amiről beszélünk –, hogy kialakítja a Városháza Parkot a jelenlegi parkoló helyén, odaköltözteti a Budapest Galériát, felújítja a Merlin Színházat”.

A szocialista politikus aláhúzta, ez a fajta gondoskodás éppen arra szolgáltat bizonyítékot, hogy a városvezetésnek semmilyen eladási terve nem volt. „De volt egy remek hecckampány a Fidesz részéről” – jegyezte meg.

Kérdésre, hogy az ellenzék miért hagyja ellaposodni a Völner-ügyet, elmondta nem állnak az ellenzék rendelkezésére azok a titkosszolgálati eszközök, amelyekkel érdemben lehetne tovább nyomozni az ügyben.

„Két hónap múlva az ország választ, és persze ez nagyon fontos és emblematikus ügye a Fidesznek – ha úgy tetszik, a kormányzásuk lényege a korrupció –, de nekünk azért arról is kell tudni beszélni, és Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelöltnek ez a fő feladata, hogy bemutassuk, mit és hogyan csinálnánk: nemcsak másképp, hanem hogyan! Minden energiánkat nem fektethetjük abba a meglévő tudásba, amit a ma Magyarországon élő emberek tudnak, hogy a Fidesz korrupt, az ég meg kék” – szögezte le.

Egyetértett azzal, hogy az üggyel egyébként kell foglalkozni, de elmondta, szerinte más prioritások is vannak. „Nem szabad túl sokat foglalkozni vele és engedni, hogy elvegye az elől a figyelmet, hogy milyen szociális Magyarországot álmodtunk meg, ha a kormányváltás sikeres lesz néhány hónap múlva. Tehát helyes arányokat kell kialakítani, és ebben az ellenzék igyekszik a maga eszközeivel jól szolgálni”.

Kérdésre Bangóné ügyében elmondta, az MSZP elnöksége egy órán belül eljárt ebben az ügyben. „Ugyanez a Fidesznél: mondjuk, ha kiderül egy fideszes politikusról, hogy ellopott egymilliárd forintot, akkor fölterjesztik Kossuth-díjra. (…) A tettek beszélnek: itt az történt, hogy egy politikus mást állított, mint a valóság (…), Bangóné hibázott, és a hibájának lett következménye”.

A Zuglót érintő legfontosabb helyi ügyről elmondta, az most a Bosnyák tér felújítási projektje. „Az elmúlt 30 év legnagyobb topikja, hogy Zuglónak legyen végre egy olyan méltó főtere, ahol a zuglóiak összejöhetnek, ahol kulturális eseményeket lehet tartani, ahol akár egy téli vásárt vagy egy jégpályát ki lehet alakítani”.

Az elképzelésekről szólva kifejtette, az álom egy igazi, multifunkcionális városközpont. „Ez egy nagy főteret jelentene: ahol ma a piac épülete áll, annak a helyén egy durván 6000 nm2-es városi park jönne létre és a mellé kerülne egy új városközponti épület, aminek a földszintjén lenne található az új, korszerűbb piac, de a középen lévő több mint 100 őstermelői asztal miatt meg tudná őrizni ezt az őstermelői kedves „Bosi” hangulatot. E fölött kerülne kialakításra Zugló új egészségközpontja és szakrendelője, valamint az önkormányzat épülete. Tehát az önkormányzat által nyújtott összes szolgáltatást egy helyen képes lenne biztosítani” – magyarázta el.

Kiemelte, mindegyik funkcióhoz nagyon komoly felújítási igény társul. „Ha ezt a jelenlegi helyeken próbálnának meg orvosolni, a mai számítások szerint még többe is kerülhetne, mint egy vadonatúj létesítmény létrehozása. (…) Tehát mi az előtt a döntés előtt vagyunk, hogy az elmúlt és a következő 30 év legnagyobb fejlesztését valósítsa meg az önkormányzat, ezáltal egy korszerű, kulturált vásárlási lehetőséget adjon, egy új szakrendelővel, egy önkormányzati épülettel és egy kulturális eseményeknek is helyet biztosító főtérrel” – jelentette be Zugló MSZP-s polgármestere.