Hősöknek hazudott áldozatok
Az M5-ön látható „Ez itt a kérdés" című műsorban Budapest ostromáról beszélgetett Trombitás Kristóf történész a meghívott vendégekkel.
„Míg a doni hősökről már megemlékezhetünk, Budapest védőinek, akik egyben Európa védői is voltak, csak lopva lehet emléket állítani. Miben voltak ők mások, miért voltak bűnösebbek bármely más nemzet fiainál? Csak azért, mert a hadi szerencse nem melléjük állt, és vesztettek? De nyert-e bárki ebben a csatában és a háborúban?”
A hadi szerencséről nem vitatkoznék, sem arról, hogy nyert-e valaki ebben a háborúban. Azt azonban biztosan állíthatom, hogy „Budapest védői, akik egyben Európa védői is voltak” nem voltak hősök. Feltételezve, hogy sokan közülük nem önszántukból jelentkeztek a feladatra, legjobb esetben is csupán áldozatnak nevezhetjük őket. Egy, Magyarország szempontjából káros és ezért hazaáruló politika áldozatainak.
Mint ahogyan a Don kanyarban sem hős magyar katonák vívtak honvédő háborút a hazánkra támadó ellenséggel, hanem az ország akkori vezetésének, főként Horthy Miklós kormányzónak a felelőtlenségéből és cinizmusából következően, szerencsétlen áldozatként küldték őket a sokszoros túlerőben lévő szovjet csapatok ellen a biztos halálba. Határainktól sok ezer kilométernyire, megfelelő fegyver, az életben maradáshoz szükséges felszerelés nélkül.
Nem akartak ők hősök lenni, nem is lettek azok. Élni szerettek volna, és nem meghalni. Lehetőleg odahaza, a szülőföldjükön, abban az országban, ahol értik a nyelvet, ismerik a környező utcákat, tereket, van kedvenc éttermük és van annyi pénzük, hogy hétvégeken a családjukkal ott ebédeljenek.
Ahogyan egy Wass Albertnél is nagyobb költő, József Attila írta: nem muszáj hősnek lenni, ha nem lehet.
