Hunvald – Moldován tandem

Dr. Dávid Ferenc       2019. október 14. 14:20 2019. okt. 14. 14:20

„Különben is, Erzsébetvárosban én vagyok a legerősebb ellenzéki jelölt, három hónap alatt ötezer támogató aláírást gyűjtöttem, míg a Momentum csupán háromezer voksot tudott összegyűjteni az EP-választáson.” (Hunvald György – 2019. augusztus 15., Magyar Hírlap)

Moldován László:„Pont ez a probléma, hogy a pártok azt gondolták, hogy felülről rányomhatják az erzsébetvárosiakra a saját alkalmatlan és nem beágyazott jelöltjüket”. Majd hozzátette, hogy ő és támogatói a kerületben élő, kompetens jelelöltet akarnak állítani, „és szerencsére többen azt gondolják, hogy ez én vagyok”. (2019. augusztus 7.,azonnali.hu)

Magabiztos nyilatkozatok. Mindkét jelölt idén hagyta ott a pártját: Hunvald az MSZP-ből dezertált sértődötten (nem nagy veszteség), míg Moldován először gondosan szétzilálta az egyébként sem túl acélos LMP-t, majd kilépett. A kampány során a két versenyző unos-untalan azt szajkózta, ők aztán simán „lenyomják” Vattamány Zsoltot és Niedermüller Pétert. Karakteres, belevaló fiúnak akart látszani H. György és M. László, hiteles és esélyes jelöltnek próbáltak mutatkozni.

Aztán ütött az igazság órája. Az ellenzéki Niedermüller Péter 8.279 szavazata 47,90 százalékot és győzelmet ért, míg Moldován 1.009 voksot kapott (5,84 %) és Hunvald csak 902 támogatóval (5,22 %) rendelkezett. Hunvald úr! Hová tűnt az ötezer pártfogó? Hogyan lehetett rezzenéstelen arccal több ezer aláírásról kamuzni, mikor ezer se jött össze! Ez nem tévedés, ez nem hibás becslés, ez valami egészen más……

Mindezt csak azért írtam le, hogy a derék erzsébetvárosiak tízezrei és a változást akaró fővárosiak százezrei soha ne felejtsék el ezt a gusztustalan árulást, és soha ne bocsássanak meg – még öt-tíz év múlva sem – az árulóknak. Ez a két politikai haszonleső az ellenzéki győzelmet tette kockára. Be akarták csapni az erzsébetvárosiakat, végig félő volt, hogy a VII. kerület továbbra is NER-kézen marad. Együtt örüljünk annak, hogy nem sikerült megtéveszteniük a városrész lakosságát!

Hajrá Erzsébetváros! Hajrá Budapest!