Igen sok kérdésben ellentétek vannak, mégis tömbösödnének?

HírKlikk 2021. december 1. 20:00 2021. dec. 1. 20:00

A nacionalista-populista pártok konferenciát tartanak Varsóban december 3-4-én. A találkozón egy unión belüli, alternatív hatalmi központ kialakításáról lesz szó, amely harcolna a többi között a migráció, az LMBTQ, vagy a nemzeti szuverenitás kérdéseiben. Olyan témákban, amelyekről azt állítják, hogy egy elit, globalista összeesküvés elemei – írja a Euronews. Orbán már évek óta beszél a kemény jobboldal egyesítéséről, de nehezen jutott ebben előre.

Még akkor is fennmarad jónéhány ismert probléma, ha eltekintünk attól az ellentmondástól, amit magában hordoz a nacionalisták nemzetközi tömbjének fogalma. Orbán Viktor, az európai illiberalizmus önjelölt spirituális vezetője az utóbbi időben számos európai populista vezetőt fogadott Budapesten, és nem csoda, hogy az európai radikális jobboldali pártok egyesítését célzó törekvések középpontjában is ő áll. Magyarország tekintélyelvű miniszterelnöke régen törekszik arra, hogy a nacionalista konzervatív hálózatok körében élvezett hírnevét egy nemzetközi erő vezetésére használja fel. Nyár óta pedig igyekszik felgyorsítani a történéseket. Kovács Zoltán szóvivő az Euronewsnak elmondta, „Az európai jobboldalnak nagy szüksége van a megújulásra; a júliusban aláírt nyilatkozat megtörte a jeget. Azóta építjük az együttműködést, és szeretnénk, ha ez a folyamat felgyorsulna a következő hetekben és hónapokban”.

A cikk emlékeztetett arra, hogy Orbán már évek óta beszél a kemény jobboldal egyesítéséről, de nehezen jutott ebben előre. Még akkor is fennmarad jó néhány ismert probléma, ha eltekintünk attól az ellentmondástól, amit magában hordoz a nacionalisták nemzetközi tömbjének fogalma.

Zgut Edit, a Lengyel Tudományos Akadémia magyar politikával foglalkozó szakértője szerint egész sor probléma van még, amelyben nincs egyetértés. Lengyelország és Magyarország nem akar menekülteket befogadni – az olasz Matteo Salvini pedig az Olaszországba és Európa déli részére érkező menedékkérők elosztását követeli. Lengyelország Joroslaw Kaczynski szürke eminenciás befolyása alatt a létét fenyegető veszélynek tekinti Oroszországot – a Fidesz és az olasz Liga stratégiai partnert lát Moszkvában. Marine Le Pen pedig soha nem csatlakozott igazán az LGBTQ jogokat sértő törekvésekhez.

Orbán mindezen eltérések ellenére, új lendületet adott a törekvéseknek, amióta pártját, a Fideszt márciusban végül kizárták az Európai Néppártból. Az Európai Parlament legnagyobb frakcióját sokáig éles bírálatok érték, amiért leplezte Magyarország illiberális bűneit. Kovács Zoltán erről azt mondta: a Fidesz a frakción kívüli új helyzetében érdekeltebb lett a jobboldali szövetség kialakításában.  

Orbán egyértelműen leszögezte: inkább ambicionálja egy új csoport elindítását, mint hogy a Konzervatívok és Reformerek (ECR), vagy a radikálisabb Identitás és Demokrácia (ID) frakcióhoz csatlakozzon, amely utóbbiban foglal helyet Le Pen és Salvini pártja, valamint az Osztrák Szabadságpárt. „A Fidesz értékeinek jelenleg nincs képviselete az európai politikában” – mondta Orbán. Az Orbán által célnak tekintett brand számára jobb is, ha kimarad az említett frakciókból: otthon ugyanis azt akarja hirdetni, hogy ő nagypályás játékos, aki egész Európára kiterjedően alakítja a témákat. Hegedűs Dániel, a German Marshall Fund elemzője úgy látja, „A Fidesz bármikor csatlakozhatna az említett frakciókhoz. Azért nem teszi ezt, mert a folyamatot Orbán akarja az ellenőrzése alatt tartani”. Tekintettel arra, hogy a radikális jobboldal milyen hangsúlyt helyez az erős vezetőre, ezzel a kérdéssel minden érdekeltnek szembe kell néznie. Az egységes csoport felé vezető úton való lassú haladás azt a gyanút keltheti, hogy nem minden érdekelt erősen elkötelezett ebben.

Zgut Edit szerint a tárgyalások nem feltétlenül a koalíció kialakításáról szólnak: Orbán és Le Pen egyaránt olyan hatalommal rendelkezőnek akarja magát látni, akinek szövetségesei vannak, akikkel tud beszélni az EU-ban. Hegedűs szerint a folyamat vált a céllá. „Segíti ezeket a radikális pártokat abban, hogy meghatározzák a napirendet, alakítsák a politikát, és a hazai közönségüknek bizonyítsák, hogy komolyan veszik őket a nemzetközi porondon. Egy valóságos tömb azonban nem nyújtana nekik semmilyen stratégiai előnyt” – mondta.

A formális együttműködés létrehozása nem szükséges, ez kitűnik abból, ahogyan a radikális jobboldal befolyása nőtt az EU-ban, és például megnyitotta az utat a visszatoloncolásokhoz és a kerítésekhez. A legnagyobb siker talán abban van, ahogyan Varsó és Budapest támogatja egymást az EU-val a jogállamiság kérdését érintő összecsapásokban.

Bizonyos jelek azonban arra mutatnak, hogy e pártok ereje csökken. Orbán a jelek szerint tavasszal a hatalomra jutása óta első komoly kihívással kénytelen szembenézni a tavaszi választáson, a lengyel PiS pedig a többsége megtartásáért küzd, míg Le Pen és Salvini velük versengő radikális jobboldali erőkkel néz szembe odahaza. Találgatások szerint a migrációval, a járvánnyal és a növekvő inflációval kapcsolatos hírek visszakerülése a címoldalakra még egyszer talán a segítségükre lehet. Mindez azonban nem sokat jelent a formális együttműködés kialakításának bátorításában, mert ezeknek a nacionalista pártoknak a nézetei már-már definíciószerűen eltérnek egymástól – írta a szerző.

Forrás: Euronews