Így csalták el a tao-pénzeket

HírKlikk 2020. február 20. 06:18 2020. feb. 20. 06:18

Mire a tao-pénzek ellenőrzésének feladata átkerült a Magyar Labdarúgó Szövetséghez, már 50 milliárd forintnyi közpénz áramlott a magyar futballba.

Pedig sejthető, hogy sok egyesületnél nem úgy költötték el az utánpótlás- és infrastruktúra-fejlesztésre kapott több tíz-, vagy akár százmilliós tao-pénzeket, mint kellett volna. Eddig 32 egyesületet jelentettek fel, és egy esetben már vádemelés is történt – írja az Index. A visszaélésekre jó példa néhány olyan klub, amelyek esetében nyilvánosságra is került a szabálytalanság, de ennél jóval több hasonló eset történhetett a tao-rendszer 2011-es bevezetése óta:

– Az NB III.-as Ózdi Kohász 250 millió forint taotámogatást kapott pályafelújításra. A pénz eltűnt, a tervezett beruházásból semmi nem lett.

– A Szigetvári ZMSE 2011 és 2016 között 62 millió forintot taózott össze, de az öltöző felújítása csak papíron történt, és a digitális eredményjelző sem volt meg.

– Az NB III.-as Nyírbátor 2011 és 2018 között 360 milliót gyűjtött össze tao formájában, de az egyesület nem tudott elszámolni a pályaépítésre kapott 200 millió forint tao-pénzzel.

A tao-támogatások ellenőrzése azután pörgött fel, hogy 2014-ben átkerült a sportági szövetségekhez a feladat. Előtte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyik háttérintézménye, a Nemzeti Sport Intézet (NSI) végezte az ellenőrzéseket. Az NSI azonban mindössze a támogatások 15 százalékánál vizsgálta a felhasználás szabályosságát. Így egyes klubok még azután is évekig vígan taózhattak, hogy korábban nem tudtak elszámolni a lehívott támogatásokkal.

Az Index emlékeztetett arra, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség kizárólag a 300 milliónál kisebb összegű tao-programokat ellenőrizheti, az annál nagyobb összegű támogatások szabályos felhasználását már az Emmi vizsgálja. A 300 milliónál kisebb tao-programok teszik ki a programok 98 százalékát, összegszerűen viszont a maradék két százalék adja a támogatások 33 százalékát. Ez utóbbi 2011 és 2019 között 73 milliárd forintot jelentett. Dürr Balázs, az MLSZ tao-ellenőrzésekért felelős vezetője szerint, mostanra sikerült feldolgozniuk azt a lemaradást, amivel átvették az NSI-től az elszámolásokat, 2014 óta a tao-támogatások 75 százalékát ellenőrizték.

Tehát még mindig van 25 százaléknyi tao-pénz, amiről nem tudni, szabályosan költötték-e el.. 2014 és 2019 között majdnem 8 ezer elszámolást és 60 milliárd forint tao-támogatást ellenőrzött a szövetség. Jelen állás szerint, ebből 3,13 milliárd forintot kell visszafizetniük az egyesületeknek. Előfordult olyan eset, hogy

– büfésnek, pályamunkásnak jelentettek be profi focistát;

– az edzőtábor előtt hirtelen három új edzőt szerződtettek, papíron;

– a csapatbusz sofőrje két helyen volt egyszerre a hivatalos iratok szerint;

– nem tartottak meg egy tao-pénzből finanszírozott edzőtábort.

Forrás: Index