Így reagált Szanyi kirohanására Kunhalmi Ágnes

HírKlikk 2019. június 3. 20:32 2019. jún. 3. 20:32

Az MSZP választmányának elnöke megérti Szanyi csalódottságát és sértettségét is, mert a választmány olyan döntést hozott, ami alapján nem ő megy öt évre Brüsszelbe.

„Hát igen”- válaszolta Kunhalmi Ágnes az ATV Egyenes beszéd című műsorában arra a kérdésre, hogy olvasta-e Szanyi Tibornak az atv.hu-n ma megjelent nyílt levelét. A következő kérdésre pedig, hogy milyen volt, úgy reagált: „olyan tiboros”.

Kunhalmi hozzátette: megérti Szanyi csalódottságát és sértettségét is. Az előbbit azért, mert a választmány olyan döntést hozott, ami alapján nem ő megy öt évre Brüsszelbe. Sértettségét pedig azért, mert szerinte azok, akikről azt hitte az EP-képviselő, hogy a párton belül támogatják, „pikk-pakk kiálltak mögüle”.

Rónai Egon megkérdezte, nem tartja-e furának az MSZP választmányi elnöke, hogy Ujhelyi Istvánt, aki az EP-választás kampányfőnöke volt, tulajdonképpen megjutalmazzák, hogy ő kapja az EP-mandátumot, mikor ő lehet az egyik felelőse a kudarcos szereplésnek. Kunhalmi Ágnes egy történettel válaszolt. Elmondta, hogy az egyik küldött a választmányi ülésen, aki az országhatárról jött, kiállt és azt mondta Ujhelyinek, hogy nagyon elégedett azzal az öt évvel, amit EP-képviselőként dolgozott, de ígérje meg, hogy kampányfőnök többet sosem lesz. Kunhalmi hozzátette: Szanyi Tibor is jól dolgozott az elmúlt időszakban, ezért nem véletlen, hogy életműdíjat kapott.

A nyílt levéllel kapcsolatban Kunhalmi azt is megemlítette, hogy szerinte Szanyi sem örülne neki, ha például elnök lenne, és pártjának vezetőtársai ilyen levelekkel bombáznák.

Forrás: ATV/Hírklikk