Ihász Sándornak pénzbüntetést ajánlanak

Németh Péter 2020. június 23. 07:30 2020. jún. 23. 07:30

Az előzetes egyeztető tárgyalásra pénzbüntetést javasol az ügyészség Ihász Sándor elítéléseként – tudta meg a Hírklikk bírósági forrásból.

A volt fellebbviteli főügyészt több mint két évvel ezelőtt gyanúsították meg bűnpártolással. A majd’ két évig tartó nyomozás végén, a bűnpártolást ugyan ejtette a nyomozó hatóság, ennek ellenére, vádat emelt azzal, hogy „Ihász Sándornak fel kellett ismernie, hogy a leiratban foglaltak olyan új bizonyítékok, amelyek jelentős mértékben hozzájárulhatnak az emberölés felbujtójának azonosításához, e személy, vagy személyek büntetőjogi felelősségre vonásához. Ennek ellenére, a törvényben előírt ügyészi kötelességeit, így azt, hogy a felmerült bizonyítékokat a nyomozó hatóság részére átadja, nem teljesítette, az átvett leiratot hivatali helyiségében tárolta.”

A leirat nem volt más, mint a Gyárfás Tamás által átadott iratok, amelyeket Gyárfás barátként nyújtott át a főügyésznek, tanácsot várva tőle. A nyomozás során azonban egyértelműen kiderült, hogy Ihász semmiképp nem követhetett el bűnpártolást, hiszen az iratok tartalma ismert volt olyan nyomozó előtt is, aki részese volt a hatósági munkának. Éppen ezért Ihász – mint azt a Hírklikknek adott interjújában elmondta – arra számított, hogy végül vádemelés sem lesz az ügyből. Az ügyészség azonban – talán presztízsből is – idén márciusban vádat emelt, de már nem bűnpártolásért, hanem hivatali visszaélésért. Vagyis azért, amiért a Gyárfástól kapott anyagot nem adta át az ügyben eljáró nyomozóknak.

Hogy milyen leszámolás áldozata Ihász, nem tudhatjuk, azonban abból, hogy az ügyészség maga pénzbüntetésben akarna kiegyezni a vádlottal, mutatja az ügy komolytalanságát. Pontosabban azt, hogy a vád „fut a pénze után”, azaz nem akar megszégyenülni azzal, hogy maga kezdeményezi a volt főügyész felmentését a vádak alól, ezért szeretné védeni a mundér becsületét. Abban bízva, hogy két évnyi meghurcoltatás után, Ihász Sándor inkább már menekülne az ügyből, még annak elismerése árán is, hogy  kvázi beismeri: bűncselekményt követett el. Ha ugyanis megtenné, lényegében másnaptól szabadon dolgozhatna, akár a saját szakmájában is.

Arról egyelőre nincs biztos információnk, hogy Ihász miként reagál majd erre a kezdeményezésre, de aligha valószínű, hogy belemegy az alkuba. Ezzel viszont vállalnia kell azt, hogy legalább másfél éven keresztül jár bírósági tárgyalásra, bízva abban, hogy a végén megszületik az egyetlen helyes és számára elfogadható ítélet, azaz a teljes felmentés. És azt is tudomásul kell vennie, hogy addig, amíg nem zárul le az ügye, nem is gyakorolhatja az ügyvédi hivatást sem. Ha tehát jósolhatunk: biztosak vagyunk abban, hogy Ihász végigjárja a másfél éves procedúrát, ugyanakkor nagyon is elképzelhetőnek tartjuk, hogy vannak sokan, akiket szintén tévesen vádol meg az ügyészség, mégis inkább elfogadják az előzetes ajánlatot, ha az enyhe, mert bár ezzel elismerik bűnösségüket, de mentesülnek a kellemetlenségekkel járó következmények alól.

Ihász büszkébb annál, hogy egy ilyen alkut elfogadjon. De sokakat nem érdekel a büszkeség, fontosabb számukra, hogy a hatóság ne vegzálja már őket.