Inkább a szocik, mint a Kubatov-féle Fidesz – kitálalt a volt fideszes

Nagy András 2019. április 14. 09:04 2019. ápr. 14. 09:04

Egy volt fideszes szerint annyira fontos lett a Botka László vezette csongrádi megyeszékhely Orbán Viktornak, hogy Kubatov Gábor pártigazgató már hetente jár le Szegedre. Szabó Bálint az után kelt ki a Kubatov ellen, hogy a héten a rendőrség házkutatást tartott nála.

Maga a beszélgetés érdekes lehetett, legalábbis az alapján, hogy az interjút készítő újságíró visszaküldte Szabónak közlés előtt a szöveget, aki azonban a válaszait, sőt a kérdéseket is alaposan átírta – számolt be róla a Mérce. Szabó aztán az eredeti írás megjelenéséhez, az újságíró pedig az átírt cikk közléséhez nem járult hozzá, így kötött ki az interjú végül a B1 blog felületén.

Szóval Szabó 2018 végén jelentkezett be az idei választásokra a blogon megjelent poszt szerint. Ekkoriban a kormánypárti Magyar Időkben még olyanokat írták róla, „a Likvid Kontroll Kft. ügyvezető igazgatójaként évek óta küzd Szegeden a Botka-féle MSZP-s városvezetéssel.

A Likvid képviselte a Szeviép-károsultak egy részét, akik a csődbe vitt Szeviép miatt a kormánypárti sajtó szerint állítólag tízmilliárd forintos kárt szenvedtek, de Szabó volt az is, aki korábban a szegedi parkolási ügyben, a Cserepes sori és a Mars téri piac ügyében, illetve a zajrendelet miatt is feljelentést tett, illetve a helyi tömegközlekedés és a parkolási rendszer átalakítása miatt is nyilvánosan nekiment Botkának.

Szabó botrányellenes megmozdulásai azonban rendre botrányba fulladnak, így egy idő után a nyilatkozatait már csak a kormánypárti pitbullmédia, az Origo, a 888.hu, a Lokál, a Pesti Srácok vagy éppen a szintén Fidesz-közeli Szeged Ma hozta. Most azonban úgy néz ki, fordulat állt be a kapcsolatában a Fidesszel.

Szabó az interjúban ugyanis állítólag arról beszélt, hogy Kubatov Gábor gyakorlatilag kézivezérli a helyi Fideszt, őt pedig betámadták, mert Kubatovék szerint Lázár embere. „Jelenleg Szegeden ott tartunk, hogy két éve megérkezett ide Kubatov Gábor, akinek van egy helytartója, Maróti Gábor. Gyakorlatilag ez a két úriember kézivezérli a teljes helyi jobboldalt, a hozzá kapcsolódó médiumokat és gazdasági hátteret” – mondja.

Szabó szerint annyira fontos lett a Botka László vezette csongrádi megyeszékhely a Fidesznek, hogy Kubatov hetente jár le Szegedre: „Szombaton reggel megérkezik Kubatov Gábor, és értekezletet tart. Ott vannak a választókerületi elnökök – Szegedhez kettő tartozik –, ott van a helyi Fidesz elnöke, Bartók Csaba, ott vannak a Budapestről importált emberek, mint Kobza Miklós, Belénessy Csaba és társaik, meg persze a Maróti Gábor is, és megbeszélik, hogy a következő héten mi történjen.

"Így készülnek el a nagyinterjúk a Szeviép-vezér Baranyi Sándorral, odavezénylik a Békés megyéből importált fidelitaszosokat Ujhelyi István sajtótájékoztatójára, kiküldik a budapesti cég drónját az Ujhelyi házához. Ez így működik” - mutat rá Szabó az interjúban.

Amelyben egyébként több erős állítást is megfogalmaz. A NER lényegéről például ezt: „jobban szereti a mindent végrehajtó, nem kérdező katonákat, mint az önállóan gondolkodó, önállóan cselekvő, független személyiségeket”. Azt is elmondja, ha Botka László és a Kubatov-vezette Fidesz között kell választani, inkább maradjon Botka, és ezt szerinte egyre többen gondolják így.