Interjú a várományossal
Ültünk Miguellel, a spanyol TVE kulturális riporterével a budapesti belvárosi Centrál Kávéházban, szemközt az Egyetemi Könyvtárral, és vártunk rá. Én tolmácsoltam neki. 2001-et írtunk akkor.
Miguel annyira megkedvelte a Centrált, hogy egy hétig ki sem akart mozdulni onnan.
– Pezseg itt az élet, kellemes a környezet, jó a kávé meg a harapnivaló is, mondta, ha lehet, oda szervezzem neki az összes interjút…
Az EFE spanyol hírügynökség budapesti tudósítójától, a magyar-uruguayi Marcelo-tól kaptam meg végül az író telefonszámát. Rejtély, honnan volt meg neki. De nem firtattam, örültem, hogy utolérhetem az „alanyt”.
Hajszál pontosan érkezett taxival, a tévéstáb még nem is állt fel teljesen. Szürke, bélelt, hosszú ballonkabát, kockás sál, régimódi kockás gyapjúzakó, hátul göndörödő, elöl kopasz, barna haj, mosolygós arc. Szerényen csak egy kávét kért, kis tejjel. Azután bele is vágtunk az interjúba.
Külföldön már híres volt akkor, itthon viszont alig ismerték a nevét. Körülbelül egy órát tartott a beszélgetés. Szóba került irodalmi munkássága, holokauszt túlélése és arról is beszámolt, hogy az ezredforduló táján milyen jó is volt Németországban élni egy írónak. Sorolta: kellemes élet, rendes ösztöndíj, a könyvei is jó áron keltek el. Csak hát… kénytelen volt ingázni Pest és Berlin között…
Csendesen, kedvesen mesélt. Kifogástalan és szerény volt a modora. Azután, amikor már érződött, hogy a végéhez közeledik az interjú, hívott egy taxit. Amint a hatalmas üvegablakon át megláttuk, hogy megérkezett a kocsi, felállt, barátságosan elbúcsúzott és elment. Miguel elégedetten sóhajtott fel: „megvan”…
Akkor még nem tudtam igazán, kivel is volt szerencsém találkozni. Egy évre rá, 2002-ben ő kapta meg az irodalmi Nobel-díjat, majd könyvéből, a világ számos nyelvére, – köztük spanyolra is – lefordított Sorstalanságból Oscar-díjas film készült.
*
A történetet Bodrogi József – a Magyar Rádió spanyol szekciójának egykori munkatársa, ma fordító és tolmács – vetette papírra. Aki egyébként egy napon született vele, november 9-én. S ha már emlékezetes dátum: Kertész Imre éppen öt esztendővel ezelőtt, március 31-én hunyt el.
