Itt a közhöz nincs közöd!

Nagy Bandó András 2018. december 18. 06:15 2018. dec. 18. 06:15

A mi, „köztévének” csúfolt lakájtévénkbe „csak úgy” nem mehetsz be, akkor sem, ha erre jogosítványod van. Hogy ki adott erre utasítást, nem nehéz megfejteni, a („Köz”)Tévé Pappja önerőből, saját elhatározásából még a Tévé mosdójának ajtaját sem nyithatja ki, hogy is juthatna eszébe egy ilyen, példa nélküli utasítás? Egyetlen olyan személyt „ismerek”, aki önerejéből (amíg van) bármit megtehet, akár egy ilyen utasítást is kiadhat, megspékelve a („Köz”)Tévé biztonsági erődítményének szürkeállomány-hiányos deltás egyenruhásaival, és azzal a párszáz, sakkfigura mozdulatlanságban, dermedtté fagyasztottan szobrozó, könnygázzal dúsított rendőrrel, akik nyomatékot adnak a föntebb említett személy ellenvetést nem tűrő utasításainak.

Egyelőre nem kívánom minősíteni a Tévébe nagy nehezen, rafinált technikával bejutó országgyűlési képviselők elvetemült, terroristagyanús tettét, épp csak megállapítom, hogy sajnálatos módon ezek a képviselők meghívást sem sűrűn kapnak a („Köz”)Tévé műsoraiba, amit nagyobb bűntettnek tartok, mint a minapi kizárásukat, illetve utcára dobatásukat. Ha már a köz pénzéből működtetik a („Köz”)Tévének csak viccből nevezhető Tévét, azaz minden magyar polgár adóforintjaiból, nekünk, a „köznépnek” a személy istenítőivel azonos jogunk lehetne arra, hogy adott időben adásba kerüljünk (lásd: ez esetben egy petíció fölolvasására), vagy minimum arra, hogy belülről megtekintsük az intézményt, ahogy arra is van mód, hogy körülnézzünk a Tisztelt(nek ma már nemigen nevezhető) Házban, lévén az is a Közé, jelesül az „Ország Háza”, azaz a miénk. Hogy ez évek óta nincs így, tudható, bizonyítást sem igényel, ha nincs is a birtokunkba a lista, a ránk vonatkozó tiltásokkal igazolhatjuk, hogy ebbe a Tévébe senki olyan emberfia nem teheti be a lábát, aki nem hajlandó jól vizsgázni magyar nyelvből.

Az előbbi mondatok sora természetesen gyermeki naivitásom és javíthatatlan demokratikus fölfogásom fantazmagóriájának szüleménye. Tudom, és a saját bőrömön is érezhetem: ezt a („Köz”)Tévét az „emútnyócévben” abszolút mértékben kisajátította a föntebb említett személy és Tsa-i. Leírhatnám a nevét, de minek? Estéről estére ezt skandálják a tüntetők, meg a pártját, melyet a latinból vett „hűség” helyett a magyarból vett „mocskos” szóval illetik, és ez még mindig egy nemes jelző ahhoz képest, amit nevezett személyre egykori harcostársa mondott és fújt festékkel a tulajdonát képező hirdetőoszlopaira.

Lomniczi lakájt hallgattam minap a „köz”rádióban, aki szerint azok, akik tüntetnek, a rossz oldalon állnak, azaz nem nemzetiek. A brüsszeli utcákon plakátautózó magyar sofőr elleni szabálysértési eljárásról is megvolt a véleménye: Brüsszel urai képtelenek betartani a „hallgattassék meg a másik fél is” elvét. Mily jó tudni, hogy ez itthon, kis hazánkban nem így van… Ezt mutatja az is, hogy a „rosszak” képviselője nem ülhetett Lomniczi lakáj mellett, hogy megmutathassa nemzeti érzéseit, cáfolva, hogy ő lenne a rossz oldal képviselője.

Tisztáznunk kell: a „rabszolgatörvény” botrányos és szégyenteljes elfogadása indította el a napi elfoglaltsággá lett és tett tüntetéssorozatot, melyen a bátor, becsületes és tisztességes honfitársaink összefagyva állnak ki értünk, akik nem kis szégyenérzettel nem tudunk, vagy nem bírunk velük együtt száguldani, vívni, ujjongni. Karácsony lesz, persze, de ez egy elfogadhatatlan kifogás: a romániai forradalom is ezen az ünnepen tetőzött, az akkori köztévé előtt ült egész Magyarország, kiszurkoltuk a diktátor bukását. Na, jó, azok a románok és a romániai magyarok voltak, azok, akik közös akarattal mentek szembe a vállalhatatlannal és elviselhetetlennel, és eszükbe sem jutott, hogy semmit érő karácsonyi ajándékokért rohangáljanak a bukaresti utcákon. Az oka: tudták, hogy sorsfordító órákat él az ország, a jövőjük, és gyermekeik, unokáik jövője a tét.

Egy szót még erről a „rabszolgatörvényről”: ez nem csak rabszolgává teszi (majd) a magyar munkavállalókat, de a megszövegezésének első percétől a föntebb említett személy rabszolgáivá tette az egységes gombnyomogatásra szakosodott, önálló véleménnyel nem bíró, az általuk „képviselt” polgárokra egy percig sem gondoló kormánypárti képviselőket.

Végképp nem gondolom, hogy erről a botrányos és galád törvényről szól ez a tüntetéssorozat. Mindent elmond a gyakran skandált két szó: „Elegünk van!” Ez a két szó együttese elemzést sem érdemel. Vannak élethelyzetek, amikor már fölöslegessé válik a „magyarázás” és a „magyarázkodás”, mert minden előzmény, az összes addigi történés összegződött, és tömörödött össze e két szóban: „Elegünk van!” Itt és most már elég az is, ha szavakat mondunk: „Ne mi kapjuk a legtöbbet!”, székházeladás, kőbánya, trafikmutyi, közrádió, köztévé, gázszerelő, stróman, kaszinók, bíróságok, főügyész, Alkotmánybíróság, bankelnök, konzultációk, lámpás Tiborcz és neje, Ráhel, Rogán gumiotthona, a Lázár gyerek budai villája, Lázár vadászkastélya, egészségügy, kórházi várólisták, svájci Frankos hitelek, sajtók fölvásárlása, a kiadott „drága” azeri baltás gyilkos, Gruevszki, sasfészek a Várban, etc., és persze, most, végül a „rabszolgatörvény”. Mind-mind olyan, amiről egykor azt gondoltuk: ezt nem merik megtenni. Megmerték! Sőt! Annál is többet. És hol van már a „Senkit nem hagyunk az út szélén!” Zökkenőmentesen folynak a kilakoltatások, melyekkel párhuzamosan folytatódnak a kilakoltatott, hajléktalanná lett polgárok börtönbe belakoltatásai. A hazudozás és agymosás mindennapossá lett, „volt és van hozzá képük”!

Hogy kellőképp elegünk legyen, elég végignézni és –hallgatni a személy múltból előkotort beszédeit, melyek tökéletes ellentétei mindazoknak, amiket mostanában szövegel. Vagy akkor hazudott, vagy mostanában, de leginkább akkor is és most is. Hát még, ha mellé tesszük, hogy azt az egykori liberális, kereszténydemokratákat, mostani élettársait gúnyoló párt vezéreként tette. „Csuhások, térdre, imára!” (Mondotta volt K. L., ma – effélékért – bírságoló házelnök)

Most persze nemcsak együtt érzek, támogatok és szolidarizálok, de bosszankodom is! Mert valóban bosszant, hogy hiába írtam meg évekkel ezelőtt: mi kell nektek, hogy összefogjatok? Árvíz? Földrengés? Megtestesült diktatúra? Az utóbbi bejött. És hiába írtam meg két éve, hogy hagyjátok már abba a finnyáskodást, az egymás fikázását, és értsétek már meg végre: hadihajó ellen nem lehet csatát nyerni gondolákkal!

A 2016-ban posztolt „Mózes kerestetik” című írásomban is az összefogásért rimánkodtam:

„Nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy kimondjam: amíg nem lesz egyetlen ellenzéke, egyetlen kihívója Orbán Viktornak, esélytelen az ellenzék, és az is marad, 2018-ra is. És még csak nem is arról van szó, hogy a kisebb-nagyobb pártok és pártképződmények fogjanak össze, sokkal inkább arról, hogy felejtsék el önmagukat. Egyként gondolkodókká kell válniuk az egymáshoz képest is másként gondolkodóknak. Keresniük kell, és meg kell találniuk azt a hiteles személyt, aki mindannyiuk számára elfogadható és a választók számára is megfelelő. Ha másképp nem megy, egyfajta előválasztással, több jelölt megmutatásával, döntsenek a jövőbeli választók arról, kit fogadnának el közös vezérként. Ha a pártok választóinak külön-külön van elég eszük, az együtt gondolkodva sem vész el. Ha meg ezt nem vállalják, erre nem képesek, sem ők, sem a párt vezető politikusai, akkor okkal föltételezhetjük, hogy valójában nem is nyerni akarnak, csak továbbra is jelen lenni a politikában.

Mózest kell keresniük és találniuk. Olyan személyiségét, aki elvezeti a nemzet egészét a Kánaánig, és arra is képes, hogy népével együtt lépjen be oda.”

Ezért és emiatt bosszankodom, kedves képviselő Hölgyek és Urak: mert most (végre!) fikázás-mentes együttműködést, elvek és eszmék fölemlegetése nélküli közös akaratot, és főhajtást érdemlő küzdést és harci kedvet láthatunk. A gonosz és visszataszító kikényszerítette belőletek azt, amit a siralmas jövőt és a csalást is sejtető, sima ügynek tűnő választás tököléssel töltött kampányidőszaka nem tudott: a szempontok nélküli, azonos érdekből fontos összefogást. És nézzétek meg: ezrek álltak mellétek! És nincsenek közöttük, akik kifogásolnák, hogy Jobbikosok fagyoskodnak a Tévé előtt DK-sokkal, LMP-sek dermednek jéggé szocikkal.

Szívemmel-lelkemmel szorítok értetek, a sikeretekért, akkor is, ha a pacemakerem itthon tart. Ami két éve nem jött össze, most összejött. Ebből vétek engedni. Külön-külön eltapos benneteket a személy, de ha így maradtok, egymás kezét szorítva, belétek törik a bokája. Szóval veletek száguld, vív, ujjong a lelkem…