Itt a Szabad Európa Rádió?

Kardos Ernő 2020. szeptember 9. 10:50 2020. szept. 9. 10:50

Így talán pontosabb: ez itt a Szabad Európa Magyarország! A nagy múltú intézmény meglepő módon, rádiófrekvenciát már nem kapott a magyar kormánytól. Be kell érnie egy bárki által indítható honlappal. Azt persze nem tudjuk, hogy az amerikai cég kért-e egyáltalán sugárzási engedélyt, vagy tartva a visszautasítástól, meg sem próbált hozzájutni. Így aztán a SZER nem rádióként, hanem multimédiás honlapként tér vissza Magyarországra. Mindenesetre, alapszabály: a kongresszus megbízásával működő szerkesztőség mindig azokba az országokba települ, amelyekben a kormány akadályozza az információ szabad áramlását, vagy intézkedéseivel megfojtja a sajtószabadságot. A Szabad Európa Magyarország igazgatója, Csák Gyula, a várható feladatairól nyilatkozott a Hírklikknek.

– Mit mutat az első nap, hogy fogadták a Szabad Európa Magyarország megjelenését a magyar olvasók?

– Várakozáson felüli volt a fogadtatás, sokan kerestek fel és olvastak bennünket, s egy csomó „kattintást” is begyűjtöttünk.

– Nem okozott csalódást, hogy az ’50-es évek diktatúrájában felcsendülő szignált viszont már nem hallhatták az éterben?

– Ez sajnos okozott csalódást, leginkább hajdani törzsközönségünk tagjai hiányolták. Némi vigaszt jelent, hogy a XXI. századi, színvonalas honlapunkon a hírek mellett, megtalálhatják a szignált is. S mellé rövidesen kikerül majd a legendás rádió archívuma is. A kikerülő archív műsorok mellett, rövid útmutatóval szeretnénk képbe helyezni a mai hallgatóinkat.

– A honlapot működtető amerikai cég nem is igényelt rádiófrekvenciát a magyar kormánytól?

– Nem tudok róla, hogy ilyen amerikai igény felmerült volna.

– Nem lett volna logikus?

– Mi ugyanolyan modern multimédiás elérhetőséggel rendelkezünk, mint a korábban indult román, vagy bolgár szerkesztőség.

– De Szabad Európa Rádió a cég neve, ami bejáratott márka, nem lett volna nagyobb a hallgatottságuk, és népszerűségük, ha komplett rádióműsorral jelentkeznek?

– Talán, de azt hozzá kell tennem, hogy büszkék vagyunk a múltra, amit a SZER képvisel, de szerintem előre kell tekinteni. Az egykori törzsközönség mellett, mi a fiatalokat is szeretnénk elérni. Ezért készít szerkesztőségünk úgynevezett podcastokat. Ezek olyan műsorok, amelyek bármikor lejátszhatók. Ez a formátum felel ma meg a fiatal korosztály rádióhallgatási szokásainak. Ezen kívül, a nagy gazdasági és társadalmi összefüggések követhető érzékeltetésére használjuk az itthon még ritkán alkalmazott infógrafikát. Az első nap tapasztalatai kifejezetten kedvezőek.

– A lapindítás munkálatai már egy éve folynak, a bemutatkozással valamit talán még késtek is. Kaptak-e például már meghívást a heti kormányülést követő sajtótájékoztatóra?

– Tudomásom szerint, erre várni kell, még nagyon frissen alakult a szerkesztőség. Mi természetesen minden fontos eseményről szeretnénk beszámolni, klasszikus közszolgálatként kívánunk dolgozni. Erre köteleznek bennünket a működésünket biztosító amerikai törvények, de a SZER egész szellemisége is.

– Ehhez az is kell, hogy a magyarországi kormányzati politika elismerje az önök közszolgálati szándékát.  Van már egyeztetett interjújuk valamelyik miniszterrel?

– Még nincs, de eddig nyitottságot tapasztalunk. Az első napi vezető témánk a magyar társadalomban észlelhető digitális szakadék, illetve ennek fényében a digitális oktatás előtt álló kihívás. Ebben az összeállításban megszólalt a köznevelésért felelős államtitkár, Maruzsa Zoltán. Ezen kívül, természetesen kutatókat és szülőket is megszólaltatunk, akiknek az életét ez a téma közvetlenül érinti.

– A Fidesz vezető politikusai – esetleg a kormányfő – ígértek már interjút?

– Természetesen mindenkit megkeresünk, az a célunk, hogy adott ügyben minden szereplő megszólaljon. Illetve közéleti vitát is kezdeményezünk.

– Azt tudjuk, hogy a magyar sajtó több, mint 80 százaléka a kormány és a Fidesz kezében összpontosul, tehát a hatalom uralja a nyilvánosságot. Mivel tudja egy még alig ismert, kezdő híroldal csábítani a közszereplőket?

– A Szabad Európa jól ismert név, egy olyan márka, amelyet az olvasók széles köre elfogad. A szerkesztőség pedig „középen” áll, nincs semmilyen elköteleződésünk. Egy célunk van, a tájékoztatás. Olyan történeteket akarunk feldolgozni, amelyek az emberek mindennapjait érintik, és ezekben a témákban megkérdezünk minden oldalt.

– Az ma mindennapos, hogy a kormány nem is reagál a független sajtó megkeresésére. Nem egyszer ki kell perelni azokat az információkat, amelyek kiadása a minisztereknek törvényi kötelességük lenne, mert azok a magyar állampolgárok életét érintik. Mi lesz, ha önökkel sem állnak szóba?

– Természetesen mi a magunk részéről mindenkinek megadjuk a szólás lehetőségét. Ha ezzel a közszereplők nem élnek, akkor elmondjuk, hogy nem kívánnak reagálni. Az újságírás egy szakma, amelynek megvannak a szabályai és azokat mi be kívánjuk tartani.

– A közelmúltban a szlovén Bled-i konferencián, amelyen a visegrádi országok autoriter vezetői, köztük Orbán Viktor is rész vett, a közszolgálat etalonjának számító BBC veterán műsorvezetője, Nick Gowing a közszereplőknek kínos kérdéseket próbált feltenni, amelyekre a miniszterelnökök sértődötten „fake newst” kiáltottak. Hallott róla?

– Igen. Ha ilyen előfordul, akkor arról nekünk tudósítanunk kell. Ez az egyetlen korrekt lehetőség. 

– Naponta borzolja a kedélyeket a kormányzati korrupció. Ha ezekről beszámol a Szabad Európa, akkor aligha lesz a Fidesz szíve csücske. Gondolt erre?

– Lesz oknyomozás is a honlapunkon, s a témákat az alapján választjuk majd ki, hogy az olvasóinkat mi érinti közvetlenül. Azt fogjuk megírni, ami fontos és érdekes.

– A SZER hagyományosan oda telepszik, ahol a kormány akadályozza az információ szabad áramlását, vagy ahol nem elég fejlett a sajtószabadság. Ez az Egyesült Államok és az önök álláspontja is?

– Nézze, erre csak azt tudom mondani, hogy az amerikai kongresszus döntötte el, hogy mely országokban indít szerkesztőséget. A mi dolgunk az, hogy a legjobb tudásunk szerint végezzük a munkánkat, s közben tartsuk be a SZER etikai normáit. Egyetlen célunk van, hogy adott témában mindenki – legyen az kormány, vagy ellenzék – kifejthesse a véleményét.

– Nem riasztó, hogy a kormány, vagy a politikai holdudvara a közelmúltban döntötte be a legnépszerűbb hírportált, az Indexet?

– Miután a honlapunkon nincsenek reklámok, ezért szerencsére sem politikai, sem gazdasági értelemben nem vagyunk kiszolgáltatva senkinek.

– Az tudható, hogy az Index rendre kiperelt információkat, amelyeket a kormány a törvények ellenére sem adott ki a sajtónak. Önök is vállalkoznak majd hasonlóra?

– Azt gondolom, hogy az információ-gyűjtés szerves része a munkánknak.

– Mondana két olyan témát, amely címlapon szerepel a közeljövőben?

– A vírusjárvány kezelése, tehát az egészségügy, a gyógyításhoz való hozzáférés, illetve az oktatás folyamatosan téma lesz nálunk, mert az ma alapvetően meghatározza az állampolgárok hétköznapjait!

– Az Egyesült Államok nagykövete, Cornstein úr, korábban biztosítékot szeretett volna szerezni, hogy a Szabad Európa Rádió nem csak a magyar kormány kritikájára összpontosít, továbbá az oknyomozást sem viszi túlzásba. Ezt betartják?

– Csak ismételni tudom magam: tiszteletben tartjuk a politikusok, így az Egyesült Államok nagykövetének álláspontját, de mi azon törvények és normák alapján dolgozunk, amelyek a SZER működését szabályozzák. Idén nyáron elfogadtak egy „tűzfal” szabályt, amely törvényként érvényesül. Ez garantálja, hogy az amerikai menedzsment, vagy netán a politika ne tudjon beleszólni a Szabad Európa szerkesztőségi munkájába.

– Erre a tűzfalra biztos szükség lesz, mert az amerikai elnök leváltotta a Globális Média Ügynökség korábbi vezetőjét, aki egyébként az Amerika Hangja, a Szabad Európa Rádió és a Szabadság Rádió irányítója volt.  Egyszerűen azért, mert a nevezett intézmények újságírói keményebben kérdezték Donald Trumpot. Az új főnök: Michael Pack pedig mégis az elnök embere.

– Ugyanakkor az ügynökség új vezetője, Michael Pack úr már többször kiállt a Szabad Európa értékei mellett. Ez számomra megnyugtató.

– Ennél is fontosabb, hogy az új vezető, Michael Pack négyszemközti tárgyalást folytatott a magyar kormány államtitkárával, Kovács Zoltánnal. Ezért gondolják sokan azt, hogy a SZER „puha” lesz a magyar kormánnyal, meg a Fidesszel?

– Azt tudom mondani, hogy amióta a cégnél vagyok, engem semmilyen befolyás nem ért. Az US Global Média vezetése is maximálisan támogatja az induló magyar honlapot.  Ennek egyik vezetőjeként, pedig semmilyen ellenkező előjelű megnyilatkozást eddig nem tapasztaltam.